Barátainknak

Borzasztó számok

2012-01-28T13:11:00.001+01:00

Akik Magyarországról Ausztráliába tartanak, azoknak mostanság a tanulóvízumot tartják erre a legegyszerűbb megoldásnak. Valóban, azok közül a vízumok közül, amikkel dolgozni is lehet, ezt a legegyszerűbb megkapni. Mindössze be kell fizetni az iskolában a tanfolyam árát, erre az időre a biztosítást, megrendelni a repülőjegyet, egy orvosi vizsgálatot megejteni, és bankszámlán felmutatni egy összeget, ami elméletileg kiszámolható, hányan mennek, egyedül vagy családilag, de nem árt ha ez az összeg több, mert a forint árfolyama is eléggé hullámzik, meg jó ha az ember ráhagyással számol. (Ahhoz képest, hogy ezt a mondatot úgy kezdtem "mindössze", jó hosszú mondatnak sikeredett.)

Viszont ez amennyire egyszerű (egy újabb zárójeles megjegyzés: Igen, Ausztráliába utazni nem turista céllal, ez a legegyszerűbb) nos ez amennyire egyszerű, annyira költséges is, és ha valaki tanulóvízummal családilag akar kijutni, hát annak bizony legyen sok pénze. A lényegesebb kiadások:

- Az ember amit tanul annak van egy ára, ez például az angol tanfolyamnál kb heti $200. Negyven héttel számolva ez (a szünidők miatt ez eltart egy évig) $8.000, ami ma 1,84millió Ft.
- Az iskola a gyerekeknek New South Wales-ben a hatodik osztályig gyerekenként szintén $8000/év, hetediktől évente $9000.
- A szállás, egy két-három szobás ház/lakás/unit bérlete $300-tól a csillagos égig, ez $400-ral, ami 52 hét alatt közel $21.000,
- Az odarepülés: Legutóbb 267ezerért mentem és jöttem, de van amikor fejenként csak 400ezerért van repülőjegy. Ez négy emberre számolva 1,1-1,6millió Ft. (Ez lehet kicsit kevesebb, ha egy évnél hosszabb a tanfolyam, mert akkor csak egy irányba kell megvenni a jegyet.)

Az ember hogy odamenjen, kifizeti a repülőjegyeket (négy főre kb 1,4millió Ft), az iskoláját (tíz hónapra 1,8millió) a vízumkérelemnek is van egy ára (120-140ezer), orvosi vizsgálat (négy főre 75-80ezer Ft), családi biztosítás egy évre kb $800 (180-200ezer Ft), és két gyerek iskolája egy évre 2*8000$=3,7millió Ft.
Ez utóbbi bekezdésben felsoroltak két gyerekkel összesen 7-7,5millió Ft. Ha jól számoltam, akkor ennyibe került, hogy az ember a családjával ott leszálljon a gépről.

Az indulás után az élet: A szállás heti bérleti díját $400-nak számolva, plusz utazás, evés, miegymás négy személyre legalább heti $600-t saccolok, ami azt jelenti, hogy a családnak az ausztráliai élet minimum heti $1000-ba kerül.
Emellett meg kell még termelni a következő év iskoláit is, ami egy szülő és két gyerek iskolájával számolva megint kb $24000. Ezt elosztva 52 héttel, hetente több mint $450-t kell a családnak félretennie. $1000 az élet, plusz ez amit félre kell tenni a következő évre, ezek szerint hetente $1500-t kell(ene) a családnak keresnie.

Ha mindketten heti 20 órát dolgoznak (vagyis amennyit lehet) akkor mindkettőjüknek (1500:40) $37,50-t kellene keresnie óránként, de a vendéglátást például véve:

Egy pincér kereset óránként $13-18 között, egy kezdő szakács órabére $14-16, (de a legjobbaké a $30-35-t is elérheti) egy konyhai kisegítő $12-14 körül keres óránként, amivel megkeresik a szükségesnek a felét és kb $800 bevétel hiányzik a családi költségvetésből.
A tanulóvízummal az év nagy részében mindkét szülő csak heti 20 órát dolgozhat, ami ha véletlenül több is lesz, akkor éppen adódhat úgy, hogy megkérdezik az embertől, ugyan miből lett ennyi pénzük ha csak heti 20 órákat dolgoztak? Szóval ez sem igazán ajánlott, meg aztán amelyikük iskolába jár, annak a tanulás mellett a húsz óra is pont elég a munkára. Ha nem keresnek a szakmájukkal-munkájukkal annyit amennyit kell, és nem volt meg a sokmilliós hátterük az odaérkezéskor , akkor meg megkérdezhetik, hogy ugyan miből lett pénzük a következő évekre?

A tanulóvízum hátrányait tovább boncolgatva: Vannak olyan szakmák amik hiányszakmák, ha az ember azt az iskolát végzi el, és aztán egy ideig igazoltan a szakmában dolgozik, akkor utána idővel ott maradhat. Ez így jól is hangzik, de amikor az ember elkezd egy ilyen tanfolyamot - ami általában legkevesebb két év - akkor benne van a pakliban az is, hogy időközben leveszik majd ezt a szakmát a hiánylistákról és akkor bocs, te bizony árnyékra vetődtél... Ha nem üt be ez a gikszer, akkor bő két év alatt egy ilyen sulin túl lehet lenni, és utána már lehet dolgozni bármennyit, de az embernek fel kell készülnie rá, hogy addig csak ilyen köztes állapotban lehet ott Ausztráliában, sőt ha e szakmai iskola előtt még angolból is kell a ráerősítés, akkor ez az egész tanulási hercehurca eltarthat akár négy-öt évig is.

Az odamenetelre és elindulásra (két gyerekkel) kell 7 és fél millió Ft, utána évente az iskolákra, évi 5,5millió, aminek a felét nagyjából ott az ember meg tudja keresni. Ennyi, azaz nem kevés. Ami az egészben igazán elgondolkodtató, az talán nem is Ausztráliáról szól. Ilyen drága feltételek mellett, mégis milyen sokan választják ezt, a magyarországi élet helyett...

A blogról (Blogajánló)

2012-01-22T21:46:00.001+01:00

A blogban itt jobb oldalt található "Világ a többiek szemével" blogajánlót átalakítottam. Az ajánlót két ablakba szedtem szét és egyúttal feltettem ezekbe újabb blogokat is. Ezt a feltöltést még fogom folytatni, és egyre több blog lesz az ajánlóban a világ különböző részeiből.

(Ha nem találnátok az ajánlóban olyan blogot ami eddig ott volt, az a véletlen és/vagy a tévedésem miatt van, akkor légyszi szóljatok és visszarakom.)

Tudtad? Igaz? Nem igaz? 5.

2012-01-18T09:45:00.000+01:00

Tudtad,
- hogy az Adidas és a Puma márkákat két testvér alapította (azaz először együtt kezdték, de aztán inkább kettéváltak) Adolf (Adi) Dasler, és Rudolf Dasler,
- és hogy a Puma először - nagyon rövid ideig Ruda (a Rudolf Dasler név rövidítése) volt?
- hogy a magyar nyelvben használt császár szó a Ceasar névből ered,
- és hogy sok nyelvben e két szót ugyanúgy mondják?
- hogy a magyar nyelvben használt "drága" kifejezés mint megszólítás, más szóval kedves, az nem a magyar drága, azaz nem olcsó szóból ered, hanem a "draga" horvátul és szerbül azt jelenti, hogy kedves?
- hogy a Tartár (mint mártás) és Tatár (beefsteak) szavakat sok nyelveben ugyanúgy használják (Pl. Tartar, Tartara) mert mindkettő jelentése: Tatár?
- hogy a Szamoa-szigeteken 2011-ben nem volt december 30-a (29-e után rögtön 31-e következett), mert áttértek egy másik (az új-zélandival megegyező) időzóna használatára, azaz a dátumválasztó vonalat a szigetek keleti oldalára módosították?

Magyarország ma 14. (Nylon-szatyor)

2012-01-11T01:54:00.000+01:00

Délután barátommal dumáltunk egy jó nagyot, aztán a vége felé azt mondta: Gyere, ugorjunk be itt a könyvesboltba, mert egy könyvért be kellene mennem. Oké, végülis időmbe még belefér, menjünk. Komoly országos hálózattal bíró könyvesbolt, nem kicsiben csinálják. A könyvet gyorsan megtaláltuk, mentünk a pénztárhoz, 6990 forint, mire kérdezi a pénztáros: Szatyrot kér hozzá?

Igen, kérek - feleli.

Erre a pénztáros: Az még 40 Ft lesz, akkor 7030 forintot kérek összesen.

Nem tudom mi ez ami itt megy, de szerintem nagyon gáz. Akkor is, ha már egy 7000 forintos könyv árába sem fér bele egy nyamvadt nylon-szatyor ára, meg akkor is ha kötelező felszámolni érte valamit. Vagyis ha nem fér bele, akkor az komoly probléma, ha meg kötelező, akkor meg az egész jelenet olyan tragikomikusan néz ki.

...Kér szatyrot? Jó, akkor nem 6990 forint lesz, hanem 7030...

Világóra

2012-01-07T14:19:00.001+01:00

A folyamatosan bővülő Világóra blog (valójában nem blog, azaz napló), már a világ134 városának az aktuális pontos idejét és hőmérsékletét mutatja.

Nem kell magyarázkodnod! 2.

2012-01-02T20:08:00.003+01:00

Ennek a bejegyzésnek a címe valójában nem a bejegyzés lényegét adja vissza, csupán az ugyanezzel a címmel bíró pár hónappal ezelőtti bejegyzésem folytatása.

Amikor felismerjük szüleink hibáit, akkor ez nem azért van, hogy mindezt a szemükre vessük - bár lássuk be, ilyenkor szinte mindannyian így teszünk. Ha felismertük az elkövetett hibáikat, akkor ez azért történt meg, hogy legalább ezeket a hibákat ne kövessük el mi a gyerekeinkkel!
A szüleink amit tettek, azt minden bizonnyal a legjobb szándékuk szerint tették még akkor is, ha ezek komoly generációs ellentétekkel és a gyermek fájdalmával jártak. Tudnunk kell, hogy a tetteikben benne vannak az évtizedeken át felgyülemlett és az előző életekből hozott félelmeik, meg a generációkon át tovább adott hibás cselekvések, és a tiltásaikban, féltéseikben benne vannak a saját kudarcaik, mert ha nekik nem sikerült, vagy nem merték megtenni, akkor az egy veszélyes lépés lenne neked, te bele se vágjál. Mi azért látjuk meg ezeket a hibákat, hogy aztán ezeket a terheket a gyerekeink ne vigyék tovább. Bocsáss meg a szüleidnek, hogy a gyermekeid boldogak lehessenek!
Mindezek mellett, ha már az ember leélt több évtizedet, túl van harmincon, negyvenen, akkor is elsősorban a szüleinek akar megfelelni. Az ő véleményükre vagyunk kíváncsiak a leginkább, és az ő "hozzájárulásukat" várjuk a nagy döntéseink előtt. Házasságok, válások, új életet kezdeni... Fáj ha valamire nemet mondanak, holott mi abban szentül hiszünk, és az is fáj (nekik is, nekünk is) ha nem tartjuk velük a kapcsolatot. De bármit döntesz, sohasem kell magyarázkodnod! Ha nem tetszik nekik a döntésed, azt akkor is meg kell tenned, mert a te életed a tiéd és mert minél kevésbé függsz döntéseidben a szüleidtől, annál kevesebb félelmet fogsz átadni a gyermekeidnek és ők a kevesebb félelem miatt szabadabbak lesznek.
Ez legyen ilyenkor a szemed előtt:
Merj a saját utadon járni;
mert a te döntésed a tied,
a félelmek a szüleidé,
a gyermekeidé pedig a szabadság.

Két évvel ezelőtt

2012-01-02T08:20:00.001+01:00

Ezt a két bejegyzést (ezt a bejegyzést és ezt a bejegyzést) közel két évvel ezelőtt tettem fel ide a blogba. A XXI. századi ember életmódjában azóta tulajdonképpen semmi sem változott, ma is pont úgy időszerű; akkor a bejegyzés azzal a mondattal kezdődött, hogy "...Honnan tudod, hogy 2010-ben élsz?" Kezdődhetne így is: Honnan tudod, hogy 2012-ben élsz?

:-)

Szeretek fényképezni

2011-12-27T12:14:00.000+01:00

Tudtad? Igaz? Nem igaz? 4.

2011-12-18T14:01:00.001+01:00

Tudtad,

- hogy az ostor azért csattan, mert olyankor a vége sebessége átlépi a hang-sebességet?

- hogy Ausztráliában nincsenek működő vulkánok?

- hogy a ma használatos mogyorókrém ötlete egy amerikai olasz mogyoró-ültetvényestől származik, akinek a neve Antonio Nutella?

- hogy az "O.K" kifejezés az amerikai észak-dél háború idejéből ered, és ez az "Old Key" azaz Öreg Kulcs kifejezés lerövidülése?
- hogy a ma Európában használt időszámítást - amit elméletileg Jézus szüle-téséhez igazítottak - csak 525-ben számolták ki, és csak onnan kezdve használják?

- hogy Ausztráliában nincsenek atomerőművek?
- hogy annak idején az Egyesült Államokban egyetlen szavazaton múlt, hogy nem a német hanem az angol lett a hivatalos nyelv?
- hogy nem a kék bálna (11 és fél hónap) vagy az elefánt (22 hónap) vemhes a leghosszabb ideig, hanem a galléros cápa, melynek az utódja 42 hónapot tölt az anyaméhben?

Magyarok a nagyvilágban (Komment, egy másik blog bejegyzéséhez)

2011-12-16T13:50:00.001+01:00

Ez a bejegyzés valójában Csilla és Csabi blogjának egyik bejegyzésének a kommentje, mert az alábbi gondolatok azt olvasva fogalmazódtak meg bennem. Tulajdonképpen oda is írhattam volna megjegyzésnek, de úgy voltam vele, hogy annak hosszú lenne, ezért megírom itt és oda meg felteszem ennek a bejegyzésnek a linkjét.

Az ausztrál "minőség mentalitásról" nekem is ez a véleményem, a tapasztalatom. Írtam is erről már néhányszor, főleg vendéglátós szemszögből, hogyan és mitől lennék készen, ha a saját éttermünkben ilyesmiket tapasztalnék, mint amik errefelé az éttermekben előfordulnak. Jellemző az ausztrál vendéglátásra, hogy a felszolgálás nem is szakma, szerintük azt bárki meg tudja csinálni, valamint a nagy kereslet miatt nincsenek túlzottan rákényszerülve a fenenagy kreativitásra, és minőségre. Ha csak kicsit jó a kaja, akkor már tele az étterem, ha csak kicsit nem úgy néz ki az étterem, mint másik ezer, hanem kicsit jobban akkor szintén... Ha meg mindkettő, akkor az éttermet egyenesen a legjobbak között tartják számon.

De most nem is az ausztrál vendéglátásról akartam írni, hanem a magyar elvárásokról. Azt gondolom, hogy az elvárásokban a magyar és az ausztrál a két véglet. Amíg egy ausztrálnak 60%-os szint a megfelelő, addig a magyaroknak a 110%. Mi ebben nőttünk fel, ezt szoktuk meg természetesnek. Hogy ez mennyire így van, azt jól mutatja két dolog. Ha visszagondolunk különböző sorozatokra a tévében - filmek, valóságshow-k, tehetségkutatók, vetélkedők, stb - ha ezekben nem tudtak folyamatosan újítani, akkor a második év után unalomba fulladtak. Magyarországon csak az tud éveken át népszerű maradni, amiben benne van a megújulás. Ez a magyar elvárás szint. Máshol egy ilyen sorozat szinte ugyanabban a formájában éveken át népszerű, de nekünk hiába volt valami egyszer tökéletes, a következő évben ugyanazt nyújtva már csak a fanyalgást kapja. Ez a 110%. Ugyanígy mutatják az elvárásainkat saját magunk és a többi magyar felé, a sportban meglévő elvárásaink, például annak idején Kokónak elég volt egyetlen elvesztett meccs és bele is bukott. De bárki kipróbálhatja ezt az elvárás szint felmérést, sporthoz jól értő barátjain. Próbáljátok ki! Olyan ismerősnek aki figyelemmel követi a sportot, tegyétek fel a kérdést: "Milyen magyar világbajnoki- és olimpiai második helyezetteket ismersz?" Nem is fog olyan sokat felsorolni és akik az eszébe jutnak, azok nagyobb részt olyan másodikok lesznek, akiktől ez az eredmény egy kudarc volt.

Ahogyan szoktam mondani ezzel kapcsolatban, Magyarország olyan mint egy kőkemény kiképzőtábor. Aki nem bírja az belezakkan, aki bírja otthon az ott a legtöbbet hozza ki magából, aztán amikor már ezért a legtöbbért is bántják, akkor fogja magát és világgá megy. A magyar bárhova kerül a nagyvilágban, ott ezzel a "110%-os képességgel" a legeslegjobb lehet. Akit Ausztráliába vet a sors az vagy így lesz, vagy hozzáidomul a 60%-hoz, amivel baromira elkényelmesedve "csukott szemmel és féllábon ugrálva is" kényelmes életet tud csinálni magának. Azt hiszem, a két lehetőség közül ez utóbbi az egyszerűbb, mert az ember hajlamos a könnyebb utat választani, meg aztán a környezet is húzza vissza. Mivel is lehetne inspirálni az ebben a 60%-ban felnőtt ausztrálokat a 110%-ra?

Magyarok a nagyvilágban. Azok a magyarok akik meg tudták oldani, hogy a munkájukban az őket körülvevők ne az ottani 60-70-80%-os elvárások szerint dolgozzanak, azok méltán nagyot alkottak és talán ki is lehet jelenteni: Ennek az elérése nagyobb kihívás, mint az otthoni elvárásokat felülmúlni.

Az élet Ausztráliában 10. (Utcán)

2011-12-14T20:06:00.003+01:00

Az ausztrál (azaz konkrétabban sydney-i és melbourne-i) utcákról kicsit másképpen: Mindkét városban elég sokat jöttem-mentem gyalogosan, így közelről tapasztalhattam meg, hogy milyenek az utcák a gyalogosoknak.

Ausztráliában telje-sen hétköznapi utca-kép, az utcán parkoló utánfutók, a rajtuk lévő csónakokkal, kis-hajókkal, a kertvárosi részeken az utcák rendezettek, a füvet kéthetente lenyírják. Semmi olyan nincs az utcán, amitől az emberben rossz érzés támadna. Jó érzés az utcán jönni-menni, és az utcákon kevés a szemét, azaz kb nem nagyon van, mert ha van is azt hamar összetakarítják.
Ami a mi szemünknek nagyon szokatlan, és nem mondható pozitívnak, az két dolog. Az egyik a közértes bevásárló kocsik. Amiket otthon 20 vagy 100 forintossal lehet elkötni, itt ezekhez rendszerint nem kell pénz. Az ember a közértben belepakol és odatolja például az autójához. Otthon ezeket a bepakolás után az ember visszatolja, már csak a százas miatt is, de itt nem nagyon szokás ez, sőt ami itt egyre nagyobb méreteket ölt, az nem csak az hogy nem viszik vissza, sőt nem az autójukhoz tolják a bevásárlókocsikat, hanem nemes egyszerűséggel hazáig viszik ebben a bevásárlást. Vagy jobb esetben a közérttől "három utcányira" parkoló autójukhoz. A nagyobb közértektől 1-2 kilométeres távolságban is találni elhagyott fémszerkezeteket, és ezek sokszor napokig ott árválkodnak. Az árvaságuk néha csak azért szűnik meg, mert a jóember újra volt bevásárolni, és onnantól már két kocsi lesz ott az út szélén.
Egyik-másik közértből a nap (vagy a délután) vége felé kiszalajtanak egy dolgozót, hogy a környékbeli utcákból szedje már össze a kocsijaikat, de láttam már utánfutós kisteherautóval is ilyen kocsikat összegyűjtögető dolgozót.

Megjegyzem: Ha itt is lennének olyanok mint Magyarorszá-gon, akik gyűjtögető életmódot folytatnak, nos nekik igen jól menne itt. De szerencsére nincsenek.
Az utcakép másik szokatlansága az "állandó lomtalanítás". Itt ha valaki újra berendezi a lakását, akkor vagy csinál egy garage sale-t, és párszáz dolláros bevétellel eladja a lakás egész régi berendezését, vagy ha lusta erre, akkor fogja és kicuccol az utcára mindent. A lom ez esetben nagyon nagy részében használható és jó állapotú vagy könnyedén felújítható cucc, szóval rendszerint nem valami romos bútorokról van szó. Pár hét alatt én annyi matracot meg tévét láttam az út szélén heverni, hogy abból egy egész várat fel lehetne építeni. De itt - mint feljebb említettem - nincsenek erre szakosodott életmódot folytató családok, így nem is túrják-barmolják szét ezeket, hanem pár napig ott vannak, aztán meg - gondolom - valami utcát kitakarító cég elviszi.

Boldogságmorzsák 46. (Ronó - Carbonara csirkemell darabok, penne rigatéval)

2011-12-11T19:21:00.007+01:00

Az a különösen csodálatos hatukban (az én hat boldogságmorzsámban), hogy mind más miatt csodálatosak. Így mindegyik egy kicsit csodálatosabb, mint a többi öt. :-)

Ronó lassan be fogja tölteni az ötödik életévét és egyre inkább szakáccsá érik. De hát "mit is tehetne" Linda mellett, meg végülis még amikor menni alig bírt mi már akkor feltettük a konyhapultra, mert ott csápolt alatta, hogy fel akar jönni. A nyáron már maga bekeverte a palacsintát és meg is sütötte, csupán a fordításnál kellett neki a segítség, mert az még akkor nem nagyon ment neki.

Most már úgy süt-főz, hogy Linda mondja neki mit és hogyan csináljon, mi (azaz itt elsősorban Lindáról van szó) alig-alig nyúlunk bele a munkába. Így Roni a napokban megcsinálta az első komolyabb ételét, Carbonara csirkemell darabokat, penne rigatéval.

Erről fényképes összeállítás némi szöveges kiegészítéssel itt található.

A Margit-híd alulról

2011-12-06T09:54:00.001+01:00

Néhány fénykép a nemrég teljesen elkészült Margit-hídról, alulról.
Azt hiszem kijelenthetjük: Tökéletes alkotás. :-)

Ha jobban megnézitek ezt az utóbbi képet, akkor ez látszik rajta:

Feladvány 18. megoldása, és ennek kapcsán még pár fénykép

2011-12-05T19:20:00.000+01:00

A kérdés ez volt: "Hol készült ez a fénykép?"

Azaz hol van ez az átjáró?

Nos, itt:

Ez a Margit-híd alatt a Margitszigetnél a híd lábában lévő átjáró. Ez, amikor a víz normális szinten áll, akkor nem látható, vagy legfeljebb a felső íve.

Most annyira alacsony a Duna vízszintje, amilyen évtizedek óta nem volt. Európa nagy részére jellemző mostanában a csapadék hiány, bár most épp esik, de mérhető mennyiségű eső errefelé utoljára talán valamikor augusztus elején (négy hónapja!!!) esett. A szárazság mellett szél se nagyon fújt, így a városban a levegő heteken át szmogos volt, és nem elsősorban a felhők miatt nem lehetett látni a napot.

...és még néhány fénykép az alacsony Duna kapcsán a Margit-híd alól a Margitszigetről fényképezve.

Karcolós hangulatom oka

2011-12-05T19:15:00.000+01:00

Mint előző bejegyzésem kommentjeiben említettem, némileg karcolós a hangulatom. Ennek oka rém egyszerű, november végén terveztük az utazásunkat, ami adminisztratív okok miatt két-három hónappal eltolódik. (Micsoda diplomatikus kifejezés, elmehetnék akár politikusnak is... szóval nem tudtuk vízumra készen összerakni a papírjainkat.)
Novemberre vártak minket Sydney-ben és most mindent (munka, szállás, miegymás) arrébb kell tenni. Már ami arrébb tehető, mert például a munka nem biztos hogy megvár. Megpróbáltam úgy felfogni, hogy azért lett így, mert amit most terveztünk, annál egy jobb megoldást fogunk találni, és ez a két-három hónapos "halasztás" azért kellett, mert így majd jobban fel tudunk készülni az ottani életre.
De ettől függetlenül nem jó, ha a megtervezett dolgokat át kell írni, ilyenkor az ember érzékenyebbé válik, amíg újra tisztává nem válnak a dolgok. Karcolós hangulatom miatt el is vonultam a világtól, előre megfontolt szándékkal töröltem magamat az iwiwről, és a facebook-on is erősen korlátoztam a jelenlétemet.

Az élet Ausztráliában 09. (Az ausztrál "öltözködés")

2011-11-30T08:35:00.000+01:00

Az Ausztráliával foglalkozó oldalakon már sokan megemlítették az ausztrálok öltözködésének a minőségét. Olyan ez, mint amikor már túlontúl lazára veszik. Ezzel kapcsolatban leginkább azt szokták emlegetni, amikor a nők a kosztümhöz és ehhez hasonló ruhákhoz vesznek fel edzőcipőt, de azért ennek a "lazaságnak" vannak még egyéb megjelenési formái is. Ezek közül mutatok be most párat. Nem kellett a fényképezőgéppel hosszú napokat lesben állnom, ezek a képek pár nap alatt kényelmesen, maguktól adódtak.
Aki ismer, az tudja, hogy sohasem "öltözködtem túl magamat". Nem nagyon számított nekem, hogy hogyan öltözködök, de azt gondolom, ez még az én önruhaminőségelvárásomat is alulmúlja.

Az edzőcipőnek egy extra példája, nem csak edzőcipő, de iszonyúan virító kék:

A több mint négy és fél évtizednyi magyarországi életem alatt összesen nem láttam annyi szakadt harisnyát női lábakon, mint Ausztráliában ezalatt a pár hónap alatt:

Hogy a férfiak se maradjanak ki (de ez lehet hogy csak az én viszolygásom), már tavaszodott amikor ezeket a képeket csináltam és bár leginkább még hosszú nadrágot vetek fel az emberek, de sokan hozzá már a strandpapucsot. :-(

Feladvány 18.

2011-11-28T17:47:00.000+01:00

Hol készült ez a fénykép?

Boldogságmorzsák 45. (Az egyik szépségem - Eszter)

2011-11-26T15:15:00.000+01:00

Ahogyan szoktam volt mondani ilyen alkalmakkor:

Csak ők nőnek meg az idő múlik,

de mi nem öregszünk.

Tegnap este szalagavatója volt a lánynak, aztán majd májusban el fog ballagni, majd leérettségizik. A tegnapi szalagavatón ott voltunk sokan (majdnem mindannyian). Sok fénykép itt a blogon, és még több meg itt, és egy film pedig itt található.

Az élet Ausztráliában 8. (Városok)

2011-11-24T08:29:00.000+01:00

Ausztrália egyik nagyrabecsült tulajdonsága, hogy alapjában véve nincsenek nemzetiségi ellentétek. (Bár mondják, hogy az indiaiakat többnyire nem szeretik, de ezt én így kívülállóként nyilván nem tapasztalhattam meg.) Általában nincsenek "az egyik nép utálja a másikat, a harmadik meg a negyediket" érzések az emberekben.

Viszont - szerintem - mivel az emberekben csak benne van a törzsi valahova tartozás és rivalizálás ösztöne, ezért aztán a városuk előrébb valóságát hangoztatják. No ez sem annyira veszélyes dolog, az csupán abban jelentkezik, hogy "a mi városunk sokkal jobb hely, mint a másik". Melbourne és Sydney a két legnagyobb város folyamatosan verseng, lassan felnő melléjük Brisbane (a Brisbane-iek ezt úgy mondják: már felnőtt hozzájuk), az Adellaide-ben élők a kisváros (kb egymillió lakos) előnyeit hangoztatják, a vidéken élők a vidéki életet tartják élhetőbbnek, a nyugaton vagy északon élők meg azt, hogy ott milyen jó.
Ez onnan jutott eszembe, hogy az Ausztráliába tartók sokszor kapják a sok-sok jótanácsot közeli és távolabbi ismerősöktől, hogy Ausztrálián belül hova is menjenek. Ezek a tanácsok tényleg őszintén segítőkészségből fakadnak, de túlnyomó részük arról szól, hogy ott a legjobb és az a város/hely a legélhetőbb, ahol a tanácsot adó él.
Egyébként meg - azt gondolom - mindenkinek ott a legélhetőbb, ahova kerül. Nincsenek véletlenek, minden úgy van, ahogyan annak lennie kell.

Boldogságmorzsák 44. (Bendi, Tomi, Ronó)

2011-11-18T05:40:00.002+01:00

Az őszi szünet utolsó napjait a három kisebbemmel Balatonon töltöttük apáméknál. A Balaton környéke csendes, az ősz a színeivel teszi széppé a csendes tókörnyéket.
Szokás szerint, néhány kép itt, és több meg ezen a linken. Volt séta meg foci kint, és kicsit a vízhez is lementek a fiúk,

és bent a szokásos lego mellett a srácok süteményt is csináltak a Little Boss, Ronó vezetésével.

Boldogságmorzsák 43. (Bendi)

2011-11-16T17:51:00.000+01:00

A Liszt-évvel kapcsolatban most előadások meg egyebek vannak országszerte. Bendit is "beszervezték" egy ilyen előadásra, mondván tanul zongorázni meg hosszú haja van, akkor játsza el a fiatal Lisztet. Ebből az előadásból egyetlen egy volt, nincs ismétlés vagy újrajátszás. A srác könnyedén játszotta a szerepét, mert bár nem egy színpadi alkat, de teljesen lazán, könnyedén vette az egészet. Semmi fóbiája nincs a közönség előtt...
Pár képet felrakok ide a blogba, a többit pedig feltettem erre a linkre.

Magyarország ma 12. (BKV-megállók)

2011-11-07T11:14:00.002+01:00

Az elmúlt napokban több ismerősöm is felháborodottan vagy megdöbbenten osztotta meg az alábbi cikket a facebook-on.
(Forrás: hirtelen.wordpress.com)

A cikkről a véleményemet külön linkbe teszem, hogy azzal ne befolyásoljam az olvasót. Először olvassátok el a cikket, és az én gondolataimat ezzel kapcsolatban itt találjátok meg.

Mennyire igaza van...

2011-10-30T08:23:00.000+01:00

Találtam, és nagggyon jó :-) 2.

2011-10-29T08:22:00.000+02:00

Nem én csináltam, és az eredeti forrás sajnos ismeretlen. Találtam a neten, és nagyon nagyon jó, vagy ebben kedvenc kifejezésemmel élve: Zseniális. :-)

Ha valaki ismeri az eredeti forrását, és ezt megosztja velem, akkor azt felteszem ide is.

Ha jó a szemed, akkor Einsteint látod a képen, ha rossz a szemed akkor Monroe-t. Ha szemüveget veszel fel, amikor gép elé ülsz és Einsteint látod, akkor vedd le a szemüvegedet és úgy nézd a képet. Ha jó a szemed és Einsteint látod a képen, akkor menj a képernyőtől kicsit távolabb...

100000!!!

2011-10-26T08:58:00.002+02:00

Így hazafelé félúton, az átszálláshoz adódott jónéhány órám, konnektor meg ingyen wifi van a reptéren, így netelek. Most volt is időm sokmindenre amire előtte nem igazán, így kiszámoltam mennyit is repültem idáig. Ennek oka az, hogy fejben nagyjából összeszámolva úgy saccoltam, 100.000 km körül járhatok és ez így is van.

Találtam egy oldalt, ahol a repterek kódjait beírva, megad mindenféle adatot (távolság, repülési idő, stb.) a két város között. Végig bepötyögve eddigi repkedéseimet, ezek szerint most 105.420 km-nél járok, tehát megvan a 100.000!!!

A harmadik utazás 27. (Útközben)

2011-10-26T08:42:00.001+02:00

"A harmadik utazás" címmel a harmadik ausztráliai utazásomról lesznek itt bejegyzéseim, de ezek a bejegyzések - leginkább üzleti okok miatt - némi csúszással kerülnek be a blogba.

Hazafelé szerencsésen megérkeztem Abu Dhabi-ba, a repülő akkor és úgy szállt le, ahogyan kellett. Nem korábban és nem gyorsabban. Az eddigi repüléseim közül ez volt a legborzasztóbb, bár ez így nem is igaz, mert a többi egyáltalán nem volt borzasztó. Csak ennek az eleje.

Az egész azzal indult, hogy amikor indultunk volna, akkor a kapitány (vagy valami ilyesmi) bemondta, az indulás kicsit csúszik, mert van egy very small technikai probléma amit megoldanak, aztán már indulhatunk is. A repülőkön az utasokat nem biztos hogy jó érzés tölti el az ilyen very small-os technikai gondoktól. A nagyérdemű megnyugtatására addig kandi kamerás filmeket nyomtak, amíg a repülő félreállt egy kicsit, hogy megcsinálják a dolgokat. Felszállás után nem sokkal jött a szokásos kaja, majd amikor (melbourne-i idő szerint éjjel egy körül) már az utasok egyrésze (mint én is) igazán álomba merült volna, az előttem ülő idősebb nő félálomban rosszul lett és félig-meddig ki is borult az üléséről. (Ez volt az első "tízperces" alvásomból való visszaébredésem.) Jött a személyzet, levegőt pumpáltak a nő arcába - ez a meló nem a rutin - meg hasonló segélymegoldások után a nő elaludt. No nem örökre, mert továbbra is hol ki akart borult a helyéről, hol a mellette ülő nőre dőlt. Neki volt a legrosszabb, szegény már nem tudta hogyan védekezzen ellene, mivel barikádozza el magát tőle.Odatett mindent amit talált, kispárna meg ilyenek.

Én ekkor még nem aludtam vissza, de az előbb rosszul lett nő egy fél órányi alvás után álmában elkezdett kiabálni, csapkodni és közben hörgött meg öklendezett. Épületes látvány volt mi tagadás, de a személyzet megint a helyén volt. Az előtte ülő nő ezek után talán egy óráig sem mert visszaülni a helyére - inkább odébb ácsorgott és beszélgetett az ismerőseivel - nehogy ez a nő a nyakába hányjon.

Ez volt a repülésem első három órája, mire újra el bírtam aludni. Ez úgy sikerült, hogy a fejemre húztam a fejhallgatót, és halkan egy film ment, mert különben ennek a nőnek az alvás közbeni gargarizálását hallgathattam volna. Újra olyan tíz perce aludhattam, amikor az egyik stewardess ébresztett, hogy kössem be magamat, mert rázós útra értünk.

Innen nem tudom mennyi idő telt el, talán egy filmet végig is néztem mire megint sikerült elaludnom. Ezután az alvás kb háromszor egy óra volt, amitől (vagyis a kényelmetlen és vissza-visszaébredő alvástól) a fejem meg a szemem már irtóra tudott fájni. Aztán már tulajdonképpen rendben ment az út, bár néha kicsit, néha jobban dobálta a szél a gépet, de egyébként minden rendben volt. A reptéren megittam egy kávét, és a következő gép indulása öt-hat óra.

A harmadik utazás 26. (Az utolsó nap)

2011-10-23T23:42:00.001+02:00

Most ezen az ittlétemen ez a legcsendesebb napom. Tennivalóm már nincs, csibéknek az ajándékok megvannak, félig-meddig össze is csomagoltam. Holnap leadom a ház kulcsát és indulok a reptérre. Holmijaim három felé vannak rendszerezve, egyik része marad itt, egy bőrönd megy csomagként a repülőre, egy meg kézipoggyász lesz. Tulajdonképpen alig van mit hazavinnem, mert ruháim nagyon nagy része és egy csomó holmim itt marad, aztán jövünk vissza - most már egészen biztosan - nemsokára. Nincs ami miatt ne jönnénk, jöhetnénk. Minden feltétel adott hogy jöhessünk.

Ami most otthon következik: A vízum elintézése, orvosi hozzá és egyéb szükséges papírok beszerzése. Innentől nagyjából két hónapot számolunk a visszajövetelre, ezalatt reálisan minden elintézhető, ami kell az utazáshoz.

A harmadik utazás 25. (Megérkeztem Melbourne-be)

2011-10-23T12:57:00.003+02:00

"A harmadik utazás" címmel a harmadik ausztráliai utazásomról lesznek itt bejegyzéseim, de ezek a bejegyzések - leginkább üzleti okok miatt - némi csúszással kerülnek be a blogba.

Táltosnak a vége felé megköszöntem a kitartó gurulását és a teljesen rendben működését. Na, a háztól házig 930 km nem volt semmi. Sydney-ből ahogyan számoltam vele, szűk egy óra alatt értem ki. Kifelé jövet kicsit tekeregtem, mert nem akartam fizetős útra rámenni, de ezzel így is számoltam.

Az ideúton háromszor álltam meg pár percre pihenni, olyan 220-250 kilométerenként. Amúgy az út baromi unalmas volt, mert nagyrészt végig autóút, kisebbrészt autópálya, még kevesebb országút volt, lankás dombok között végig. Semmi látnivaló, leszámítva azt a borzasztó tényt, hogy útközben hét !!! elcsapott kengurut, meg egy őzet láttam az út szélén heverni, meg számtalan kisebb állatnak voltak az úton az autók által eltaposott maradványai. Láttam az út szélén egy ott bóklászó hangyász sünt is, ő akkor még élt. Otthon nem szokott ennyi állat előfordulni az úton. Ausztrália (vagy ez a része) ennyivel népesebb állatállománnyal bír? Amikor minden nyáron mentünk Trogirba (az 700-750 km) ott ha néha volt egy-egy állattetem.

Az út így irtó egyhangú volt, elkerül lakott részeket, és semmi olyan látnivaló nincs, ami akár csak fényképezőgépet érdemelne. Az úton benzinkút ritkán van, volt egy szakasz, ahol (ha nem kerülte el közben a figyelmemet másik benzinkút) kb 250 km-re volt a legközelebbi. Ott meg is adták a módját az áraknak - mondván aki nem ismeri a járást, nem tudja hol lesz a következő, az úgyis leáll megtankolni - és a máshol 137 és 146 cent között árult 91-es literjét pofátlanul drágán, 156 centért adták. Nyilván ha valaki letér az útról, akkor a környező falvakban talál benzinkutat, csak ilyen hosszú úton az ember inkább kifizeti a drágább benzint, mint hogy még ott kanyarogjon. Ausztráliában - én úgy látom - a benzinkutak nagyrészt lepusztultak, (mármint a kút maga, amiből a benzin jön) nincs kint személyzet, mindig az autós maga tankol, de nincs önkiszolgáló kút sem, ahol személyzet nélkül a kútnál kártyával lehetne fizetni, pedig ez Nyugat-Európában már szinte általános.

Az út az elejétől a végéig 11 óra volt. Melbourne előtt 60-70 km-rel nem csak beesteledett, hanem az eső is elkezdett esni, ami aztán a városba értemkor el is állt. Itt már rutinból jöttem át a városon, ismerve a járást.

Elfáradtam.

A harmadik utazás 24. (900 km)

2011-10-22T22:50:00.001+02:00

Csak úgy, a google.maps szerint a háztól házig több mint 900 km-es út a térképen; két térkép az arányok kedvéért.

A harmadik utazás 23. (Az utolsó este Sydney-ben)

2011-10-22T11:00:00.002+02:00

Egy órát ücsörögtem abban az étteremben, ahol tegnap is beszélgettem a tulajjal. Megkávéztam, és a végén mondtam neki, hogy holnap reggel megyek Melbourne-be pár nap múlva meg indulok haza, vár a család. Aztán mondtam neki, hogy két hónap múlva jövünk és akkor majd beszélünk (ő meg én) az üzletről. Láthatóan boldog volt, bár azért majd csak akkor lesz hurrá hangulatom, ha valóban megállapodtunk.

Bevásároltam még a közértben, felkészülendő a holnapi közel 1000 kilométeres utamra. Üdítő, szendvicseknek való dolgok, gyümölcs, meg ilyenek. És kaptam májkrémet!!! Pont olyan mint otthon. Már úgyis májhiányom volt. Most visszaértem a szállásomra, összepakolom a dolgaimat, és korán fogok kelni, szeretnék hétkor elindulni. Egy óra míg kiérek Sydney-ből, a végén meg majd egy óra lesz amíg Melbourne-ön átmegyek. Közte a bő 800 km, meg nyolc óra autózás. Vagy kilenc, ha többször állok meg pihenni.

Mi a sydney-i ittlétek összegzése? Ezzel az emberrel meg akarok állapodni. Tetszik a hely és borzasztóan lepusztult az üzlet, tökéletes hely az alkotásra. Amikor ideérünk majd, akkor a többi ajánlatot tevőt is megkeresem, az egyiknél hogy mi lett a társuk döntése, a másikhoz meg csak beköszönök, hogy megköszönjem az ajánlatot, a harmadikat meg megkérdezem, hogy hogyan áll a saját üzlet gondolatával. Ha ezekben az üzletekben bármi közbejönne és véletlenül sehova se kellenénk, akkor dolgozok mosogatóként valahol, legalább az angolom acélosodik. Ennek a hónapnak az "eredménye" az is, hogy látom, Melbourne nem az utunk, bármennyire is szeretem a várost, de erről már sokszor írtam itt a blogban.

A harmadik utazás 22. (Beszélgettünk)

2011-10-21T09:27:00.002+02:00

"A harmadik utazás" címmel a harmadik ausztráliai utazásomról lesznek itt bejegyzéseim, de ezek a bejegyzések - leginkább üzleti okok miatt - némi csúszással kerülnek be a blogba.

Megint elmentem abba az üzletbe ahol valami komolyabb munka összejöhet, és ahol már többször is jártam. Ajándék leves, frissen sütött kenyér, meg ilyenek. Előtte azért jól fel lettem készítve, délelőtt az ügyvédünkkel alaposan átbeszéltük a lehetőségeket. Felkészített a "veszélyekre", azaz olyan problémák lehetőségeire, amikre az ember esetleg elsőre nem gondolna és vettünk némi üzleti angol nyelvleckét is, miket hogyan kérdezzek. A tanulóvízumunk mellé jól jönne már egy ilyen állásajánlat vagy valami ilyesmi.

Ezek mind jól be is jöttek, így sokkal érthetőbb volt az angolom. Azért a biztonság kedvéért jött velem egy segítőm, egy ismerősömet hívtam magammal, hogy ha majd úgy adódik, akkor segítsen az én angolomat "igazi" angolra fordítani, illetve az ember angolját magyarra, ha nagyon nem érteném.
A beszélgetés összegzése: Én mondtam, hogy kb két hónap múlva jövünk vissza és akkor fogok keresni munkát, akarok csinálni (vezetni) egy éttermet, és megkérdeztem hogy ezt az üzletet ő bérli-e vagy sajátja?
A '90-es évek eleje óta bérli és további öt vagy tíz évre bérbe vehető. Azaz ne az alkalmazottja legyek, hanem vegyem át tőle a boltot - mondta. Ő a tulajdonos megbízásából és nevében is eljárhat, vele kell megállapodni, azaz ahogyan ő átadja az üzletet, azt a tulajdonos el fogja fogadni. Tudni kell, hogy ennek az üzletnek gyakorlatilag nincs goodwillje, mert amiket a neten írnak róla, az egyenlő a mocsár legaljával.

Mi a következtetés? Hmmm... Mostanában arra hajlottam, hogy valahova alkalmazottnak menjünk el fix órabérért, de most ezen erősen gondolkozok. Ha ezzel az emberrel sikerülne megbeszélni, hogy ne akarja eladni, hanem csak vegyen fel minket és mi majd egy jó éttermet varázsolunk belőle, akkor bele merünk vágni. Végülis Andrissal hárman, az elején be tudnánk vezetni az üzletet, aztán a többi később úgyis kialakul. Így alkothatnánk - bár valóban, lenne benne rizikó. A konkrét megbeszélés minden bizonnyal majd a visszajövetelünk utánra marad, és ahhoz már ügyvéd is kell... és emellett még van az a másfél állásajánlatunk, tehát teljesen jók vagyunk. Mindaz megvan, amiért most idejöttem.

Magyarország ma 11. (Köki Terminál)

2011-10-19T18:25:00.001+02:00

A neten hirtelen viharként söpört végig egy másfél perces videofelvétel a legújabb budapesti bevásárló központról, a Köki Terminálról. E film témája a szökőkút okozta "probléma". Erről én a többséggel ellentétben nem azt gondolom, hogy ezt "...nem kicsit hanem nagyon." Ez az egész szerintem lehet a marketingesük nagy alkotása is és ha ez így van, akkor ezt bizony a marketing iskolában tananyagnak fel kellene venni.

Egy "elcseszett" szökőkút miatt csak az egyik youtube-os linkre pár nap alatt több mint 100ezren kattintottak oda (azóta törölték onnan) és szinte mindenki erről, na meg magáról a Köki Terminálról beszél.

Szóval szerintem, ha ez nem egy spontán elizélése a dolgoknak, akkor ez egy marketing mestermű.

A filmet például ezen a linken még megtaláljátok.

Azonban más nézőpontból is érdemes megnézni (azaz meghallgatni) ezt a filmet. A másfél perc alatt közel tucatszor hangzik el a "B+" és rokonai kötőszó, vagy a "k." jelző. Lassan már úgy tanítják majd az iskolában, hogy egy hétköznapi beszélgetésben a magyarban kijelentő módban a szórend - ez a felismerés nem tőlem származik - alany, állítmány, B+ ... :-(

Az élet Ausztráliában 7. (Bondi beach 3.) (Egy szombat reggel)

2011-10-19T18:03:00.000+02:00

Néhány fénykép a reggeli Bondi Beach-ről, ami jól mutatja, hogy milyenek a szombat reggelek - szerintem - bárhol Ausztráliában. Az emberek korán kelnek, már f9 körül sokan vannak lent a parton. Ahol nincs a közelben part ott is korán kelnek, és a sportemberek ott a sportolásnak más formáját választják.

Mennek le kicsit úszni, vagy szörfdeszkával a hónuk alatt, gyalogosan vagy gördeszkán gurulva,

biciklivel, vagy futni jöttek le,

vagy csak épp kutyát sétáltatnak,

és vannak akik reggelizni vagy egy kávéra beülnek valahova.

Megjegyzem: Azért a következő képen látható, a vízparti medencében úszó embernek sem lehet rossz... :-)

és ha az alábbi csíkra kattintasz, akkor láthatsz még valami érdekeset. :-)

A harmadik utazás 21. (Carbonara spagetti)

2011-10-16T07:02:00.001+02:00

Egy jól menő étteremben (pizzériában) miért áll a Carbonara spagetti alja olajban?
Egyik nap beültem egy tányérnyi kaja erejéig egy láthatóan nagy vendégforgalommal bíró helyre, mivel már két napja nem ettem meleget. Kértem egy spagettit, mellé Fanta narancsot, és kértem utána elvitelre egy kisebb méretű pizzát.

A spagetti (ízre ugyan finom volt) állt az olajban és a pincérlány kihozott egy dobozos Fantát, de azt már fel nem nyitotta. Két kezében kihozta egyikben egy poharat, másikban egy jól lehűtött dobozost, és mind a kettőt letette az asztalra, majd mint aki jól végezte dolgát, távozott. A pizzát azért kértem, hogy akkor majd este is lesz valami megmikrózottan meleg kajám, de az meg olyan sós volt, hogy a nyelvem kifehéredett tőle. Ez a szakmai színvonal már elég itt ahhoz, hogy egy étteremben sokan legyenek...

Csak úgy (Egy kattintásra a mosoly :-)

2011-10-15T15:09:00.000+02:00

Ha idekattintasz, biztosan el fogsz mosolyodni. :-)

Forrás: www.facebook.com/mypet.hu

A harmadik utazás 20. (Két és fél pihenőnap)

2011-10-15T07:41:00.001+02:00

Ez valahogy így alakult, most jöttem Melbourne-be és három nap múlva megyek vissza Sydney-be. Ez így két egész nap itt, aztán még egy koradélutánig, de tegnap egy korábbi repülővel jöttem, így a reptérről már du6-kor beértem a városba. A közértben egy gyors bevásárlás, aztán irány "haza", és már este nyolc előtt ideértem a szállásomra.

Ma csak úgy bementem a városba minden különösebb cél nélkül, kóvályogni egyet és megéreztem azt ami már bennem van jóideje, semmi feladatom ebben a városban. Amellett hogy jól érzem magamat itt, már nincs miért itt lennem, nekem már Sydney az ahol a dolgom van. Nekem Melbourne olyan mint ha a gyerekkoromat töltöttem volna itt, Sydney meg a jelen, a munka, a kihívás, a jövő. Szinte ugyanaz az érzés van bennem, mint amikor 2004-ben Óbudára költöztem. Ott nőttem fel, akkor gyerekkoromban valami félbemaradt és vissza kellett mennem oda élni, hogy azt a félbemaradt érzést lezárjam, és aztán tovább tudjak lépni. Minden bizonnyal itt is lezártam valamit, és most az utam Sydney-be vezet. Most leginkább pihenni és tanulni fogok, aztán újra irány Sydney. Ez lesz az utolsó nekirugaszkodás. A dolgok eddigi alakulását látva, minden teljesen egyszerűen fog menni.

Bondi beach 2.

2011-10-14T00:36:00.000+02:00

Még egy kis "szívfájdító", hogy itt milyen a part... este... :-)

Nők és férfiak

2011-10-13T11:30:00.000+02:00

Ezt a neten találtam, de aztán meg nem találtam, ezért megpróbáltam itt fejből összerakni.
A forrás ismeretlen.

A társat kereső nőknek egy férfiakat kínáló házat építenek. A ház hat emeletes, és minden emeleten a bejáratnál ki van írva, ott milyen férfiak találhatóak. Ha azon az emeleten a nő belép az ajtón, akkor ott választhat. Azonban ha nem megy be, hanem egy emelettel feljebb megy inkább, akkor viszont onnan már nem jöhet vissza.

Egy nő belép a bejáraton, felmegy az első emeletre, ahol ezt látja az ajtóra írva:

A nő elgondolkodik, majd feljebb megy egy emelettel, kíváncsi rá hogy ott vajon milyen férfiak lehetnek. A második emeleten ez áll az ajtón:

A nőnek tetszik ez, de úgy van vele, hogy azért még egy emeletet felmegy. Ott ezt látja kiírva:

A nő ettől még kíváncsibb lesz és ezért nem nyit be ide sem, hanem tovább megy. A következő emeleten ez áll az ajtó melletti táblán:

A nő elbizonytalanodik, mert ez nagyon jónak tűnik, odanyúl a kilincshez, de mégsem... Inkább tovább megyek - gondolja. Eggyel feljebb megy, ez már az ötödik emelet, ahol ez van az ajtóra írva:

A nő ettől az ajánlattól teljesen megrészegül, de arra gondol, hogy ha ez így egyre jobb, akkor a következő szint, ami az utolsó szint, ott vajon mi lehet. Így hát nem nyit be ide sem, hanem felmegy a legfelső emeletre. Ott az ajtón csak ez áll:

A nő benyit, ahol egy újabb táblát lát:

A harmadik utazás 19. (Autóban ülve 3.) (Amiket útközben látunk, meg amikor esik az eső)

2011-10-12T22:25:00.001+02:00

(Az alábbi bejegyzés egy "önéletrajzi" ihletésű bejegyzés :-)

Ahogyan itt autózunk, szokjuk a dolgokat, arányokat, a szokásokat, de persze mert helyismeretünk nem nagyon van, így sokkal jobban is kell figyelnünk. Itt egy ilyen ismeretlen helyen nem tudunk rutinból vezetni, és nem csak figyelni kell a táblákat, de értelmezni is kell azokat. Otthon az ember valahol a látómező perifériáján "lát" egy táblát, a tudatos tudatáig el sem jut, hogy az milyen tábla, de mégis aszerint cselekszik. Itt folyamatosan halszem optikával kell bírnunk, és közben az egész látott tért figyelnünk és értelmeznünk kell.

Ilyen körülmények között egy frissen idekerült autós 50-60 km-t a városban megtéve úgy elfárad, mintha otthon egy Szentgotthárd-Záhony utat tett volna meg végig számozatlan mellékutakon. Látunk, figyelünk, értelmezünk. Közben folyamatosan figyelünk arra is, hogy melyik kézzel irányjelzünk, és amikor kicsit lazul a figyelem, akkor úgyis jobb kézzel akarunk sebességet váltani (és nyúlunk lyukra), meg ablaktörlővel kanyarodunk és előzünk. (Ilyenkor ezek azonnal vissza is zökkentenek minket a valóságba... :-)

Na de... ilyen körülmények között haladsz a célod felé, és elkezd esni az eső. Melyik is az ablaktörlő? - villan be a kérdés - igen... a bal... ok, akkor azt kell lenyomni. Sikerül is, és addig semmi gond, amíg úgy normálisan esik, amikor az ablaktörlő pont jó ritmusban kalimpál. Viszont ha csak kicsit esik, és csak néha kell egyet-egyet törölni, akkor van baj, mert bizony többször fogod megzavarni a többi autóst, mert nem értik miért jelzel balra, amikor ott nincs semmi. Az is meg fog zavarni, amikor a normálisan eső esőben, hirtelen egy szemből jövő jó adag vizet ráfröcsköl a szélvédőre, mert a hirtelen reakciód úgyis az lesz ami otthon 10-20-30 év alatt beidegződött, és megint jobb kézzel kapsz a kormány mellé, de ott az irányjelző van. A víz elborítja a szélvédőt, az autó megy csak hetvennel, szemből két sávban sűrűn autók, buszok és teherautók, melletted a másik sávban meg mögötted, meg mindenhol hasonlóan, és te ahelyett hogy a leggyorsabban letörölted volna a szélvédőt, ahelyett irányt jelzel...

Esőben vezetni, borzasztó. De előbb-utóbb eláll az eső, kisüt a nap, itt egyébként nem kötelező nappal a lámpa használata és visszagondolva azt veszed észre, hogy itt sokan képesek borult időben és esőben is lámpa nélkül közlekedni. Az eső vége felé már attól is megijedtél, hogy egy üres nylon szatyrot fújt az úton veled szembe a szél, és a sebességváltóval akarsz ablakot törölni, a kézifékkel meg sebességet váltani.

A harmadik utazás 18. (Egy tiszta nap)

2011-10-12T07:23:00.006+02:00

Mostanra kialakult kijövetelünk menetrendje és minden simán meg-oldható, így már teljesen kipihentnek érzem magamat. Azért most érzem nagyon, hogy az ember fáradtságának mennyire erős oka a stressz, a bizonytalan-ság. Jövünk most négyen, Linda, Andris, Ronó meg én, Bendi meg pár hónappal később jöhet utánunk. Neki sokkal jobb lenne, ha nem csak pár hónapra jönne (mint ahogyan eredetileg terveztük), hanem legalább egy teljes évre. Otthon júniusig elvégezné így a hatodikat, ami után ott kihagy egy évet és ezalatt az egy év alatt itt perfekt megtanulna angolul.

A munkalehetőségekkel kapcsolatban most van másfél állásaján-latunk, egy teremfőnök beosztás, egy meg feltételesen (ha az üzlettárs ott kiszállna) ami olyan mindenes, kicsit teremfőnök, kicsit pultos, kicsit a konyhán dolgozó. E kettő mellett még bármi más is összejöhet a hátralévő napokban, de erről majd egy-két nap múlva :-)
Vége lett a napok óta tartó, hol erősebb, hol csak épp hogy meglévő fejfájásomnak és mély nyugalom lett bennem. Angolozok, sokat járok-kelek az emberek között és élvezem a tavaszt.

A harmadik utazás 17. (Autóban ülve 2.) (Útközben)

2011-10-10T09:07:00.000+02:00

...az autó elindult és ilyenkor örülünk. Tudjuk, itt a bal oldalra kell tartani, de ugyanúgy jobbkéz szabály van, mint a jobb oldali közlekedésnél. Elmondták már nekünk azt is, hogy itt ahol 60-nal lehet menni, ott nem nagyon mennek 60-nál többel, és akár egy három sávos autópályán ha 70-es korlátozó tábla van, ott mind a három sávban többnyire 70-nel mennek. A bal oldali közlekedés egészen jól megy - így érezzük - és egészen addig biztosak vagyunk ebben, amíg egy váratlan helyzet ki nem billent minket ebből. Például amikor hirtelen jut eszünkbe, hogy itt be kell kanyarodni, fék, irányjelző (ami valószínűleg ablaktörlés lesz), majd kormányt tekerve a mellékutcában a jobb oldalra kanyarodunk be. Szerencse ha ez mellékutca, és nem jön szemből senki, de hát ezek a helyzetek tanítanak.

Meg kell azt is szoknunk, hogy itt néhány tábla kicsit másképpen van, a közlekedési szokások meg egészen máshogy vannak. Néha kiteszik a behajtani tilos táblát, néha nem, csak kiírják: "One way" és alatta nyíl mutat kifelé, a zsákutca táblát nem ismerik, csak kiírják, hogy nem átjáró utca (No trough road), és a megállni tilos, meg a szabad megállni tábla egészen más mint nálunk.

Azt is meg kell szoknia az idetévedő autósnak, hogy itt a gyalogosok sokszor szétnézés nélkül lépnek le a gyalogátkelőnél (ilyet én is láttam, egy nő a babakocsit tolva maga előtt lépett le a járdáról és nem nézett körül), viszont amíg piros nekik, akkor nem tolonganak a járda mellett a szélső sáv szélén, hanem a járdán maradnak.

Az útkereszteződésben a lámpa nem fent van a sáv fölött mint Magyarországon, hanem lent az oszlopon a kereszteződés előtt, meg szemben. Igaz hogy így a kb harmadik autós már nem látja, hogy a lámpa mikor vált zöldre, de tulajdonképpen nem is kell, mert ha zöld lesz, akkor az előtte levők úgyis elindulnak és itt az autósok a piros után csak a zöldnél indulnak el. Aztán az ember amikor harmadszor veszi észre magán ugyanezt, elsőnek állva a lámpánál - basszus én is megint csak a zöldnél indultam!? - teszi fel magában a kérdést, akkor határozottan elgondolkozik, hogy már ő is... :-) ...miért is? :-)

A körforgalomban itt nem annak van elsőbbsége, aki bent van a körben (mint otthon), hanem annak aki jobbról jön be a kereszteződésbe. Itt a körforgalom gyakorlatilag nem több, mint egy forgalomlassító cucc a kereszteződés közepén.

és még mindig folyt. köv. :-)

Az élet Ausztráliában 6. (Ellenőrök)

2011-10-09T07:46:00.000+02:00

Jól mutatja e foglalkozást űzők megnevezése a két ország közötti különbséget. Magyarul "ellenőr", mármint ellen+őr azaz úgy őrzi, hogy ellene van, ez pontosan tükrözi a magyarországi ellenőrök hozzáállását a dolgokhoz. Ausztráliában az ellenőrzés az "inspect", ami egy latin eredetű szó és annyit tesz, hogy beletekinteni.

Ausztráliában a hozzáállásukról: Ha azt látják, hogy az ember talán csak tévedett és a vétsége nem valami egetverő, akkor sokszor nincs semmi lacafacázás, nincs jegyzőkönyv, nincs büntetés. Feltételezik, hogy az ember jóhiszemű volt.

Amikor viszont ennek az ellenkezője van, arról egy történet, aminek szemtanúja voltam: A melbourne-i metró szerelvényei általában két hosszú kocsisorból állnak. A kocsisorokon útközben át lehet járni a kocsik között, a két kocsisor között (tehát a szerelvény közepén) azonban nem. A második kocsisor elejénél ültem, abban a kocsiban lehettünk kb hatan, és felszállt négy ellenőr. Nem kérték senkitől a jegyet, csak ácsorogtak az egyik ajtónál, majd pár megálló múlva leszálltak és átmentek az előző kocsiba. A megállóból induló vonat csukódó ajtaját szinte feltépve ugrott be egy srác - én aki a 'pesti BKV-n nőttem fel - rögtön láttam hogy az ellenőrök elől pattant meg - és aztán sietve lépett is tovább a hátrébb lévő kocsikba. A következő megállónál azt láttam, hogy ez az előbb említett négy ellenőr jött vissza, szinte ugrottak be a kocsiba, és a mint kiéhezett vadak rohantak hátrafelé. Jól láthatóan a srácot keresték.
Ausztráliában az ellenőrzéssel foglalkozó emberek nagy többségében jóhiszeműen kezelik a kuncsaftot. Ha nem valami nagy dologról van szó, akkor többnyire feltételezik, hogy az ember csak egyszerűen tévedett. Azonban ha megérzik, ez az ember őket át akarja verni, vagy ez az ember "nagy művész" a szabályok kikerülgetésében, akkor az embernek olyan ellenőrzésben lesz része, amilyet Magyarországon még sohasem tapasztalt.

Bondi beach

2011-10-08T07:47:00.001+02:00

Vízimádóknak egy kis "szívfájdító"...

Számomra itt még most is brrrr de hideg a víz; nos ahhoz képest, már eléggé kezdik meglovagolni a hullámokat...

Csak úgy (Állásinterjú :-)

2011-10-07T14:47:00.000+02:00

Ezen én könnyesre röhögtem magamat. :-)

Csak úgy (Két rövidke film)

2011-10-07T12:55:00.001+02:00

Egyik
Másik
:-)

A harmadik utazás 16.

2011-10-07T06:43:00.000+02:00

"A harmadik utazás" címmel a harmadik ausztráliai utazásomról lesznek itt bejegyzéseim, de ezek a bejegyzések - leginkább üzleti okok miatt - némi csúszással kerülnek be a blogba.

Este a nagy gyaloglásaim közben az egyik rendszeresen látogatott helyemen a tulaj meghívott egy tál levesre. Most talán ötödször térhettem be hozzájuk egy cappuccinora és mindig annyira örül nekem (meg mindenkinek, aki betéved hozzájuk), hogy elkezdtünk beszélgetni. Szokásos kérdések, közben térül-fordul, mire látom hoz egy tál levest és lelkesen mondja hogy nem kell ezért fizetni, ez ajándék leves, mert olyan sokat járok hozzájuk. Meg azt is mondta, hogy örül ha mindig odaülök az ablakban lévő asztalhoz, mert így az emberek látják, vannak bent vendégek.

Miközben a levest kihozta megint csak beszélgettünk, és már tudja hogy én is a vendéglátásban dolgozok, otthon éttermem volt, meg itt is ugyanezt akarom csinálni. Ez az egyik hely ahol lehetne mit alkotni, mert most olyan gyengécskén megy...

Négy film arról, ami átírhatja a történelem könyveinket

2011-10-06T15:46:00.001+02:00

Pár éve Boszniában piramisokat találtak. Az ott élők generációk óta beszélték ezt, de a nagyvilág "hivatalosan" nem tudott róluk. Úgy "találták" ezeket, hogy vastag földréteg fedi a piramisokat.

A hivatalos médiákban ezekről még mindig nem nagyon beszélnek, mert a történelmet alapjaiban kellene átírni. Ezekről először érdemes ezt a filmet megnézni - 26 perces film -

majd ezt a három részes sorozatot (részenként 9-10 perc):

Az első rész,

a második rész,

a harmadik rész.

Amikor az ember végignézi ezeket a filmeket, akkor elgondolkodik. Hogyan is van ez? Mi az igaz abból, amit eddig mi történelemként kész tényekként elfogadtunk, vagy ahhoz képest valami egészen más a valóság?

Egy "egymondatos" (Az angol nyelvről 2.)

2011-10-05T10:25:00.002+02:00

Nem tudom, ezek a vágott szeműek milyen angolt tanultak és beszélnek, de rendszerint sem ők nem értenek engem, sem én őket. Az europidokkal még csak-csak megértetem magamat, de velük valahogy ez nem megy... :-(

A harmadik utazás 15. (Számvetés)

2011-10-05T09:17:00.000+02:00

Az eddig itt töltött idő "eredménye": Azt érzem, hogy bár még csak pár hete vagyok itt, mégis mintha hónapok teltek volna el az érkezésem óta. Annyi minden történt, annyira más volt minden nap, vendéglősökkel ügyvéddel, iskolaügynökkel beszélgettem, Táltost átírattuk, úgy jövök-megyek itt Melbourne és Sydney között, majdnem mint otthon a szentendrei hévvel, és kezdem egyre jobban kiismerni Sydney-ben magamat.

Abból a két, pontosabban három lehetőségből elméletileg még mind megvan. Az egyik attól függ hogy a társa kiszáll-e vagy sem. Ha kiszáll, akkor ebből lehet egy négy-hat hónapos megállapodás, a másik eléggé kevéske ajánlatot tett, nincs hozzá nagy hangulatom, a harmadik pedig amelyikkel eddig nem is számoltam, ő teljesen pozitívan áll egy közös üzlethez, vele végüis a héten ülök majd le egy beszélgetésre.

Ha ezek közül egyik sem jönne össze, akkor még mindig ott van az iskolaügynökség, akik tudnak munkát ajánlani tanulóiknak, de úgy érzem lesz még valami lehetőségem más valami munka összehozására a következő két hétben.

Az angollal sokkal jobban vagyok mint azt gondoltam, de azért van mit csiszolni.

A visszajövetelünk szinte biztos, csak az a kérdés hogy mikor, ami attól függ hogy a srácoknak hogyan kell suliba járniuk. Itt a nyári szünet december közepén kezdődik és aztán február elején kezdődik a tanév, ezért úgy kell majd megérkeznünk, hogy egy-két hétre már ne kelljen iskolába menniük.

A következő időszak teendői: Sydney-ben nyitott szemmel járok-kelek, megyek amerre a lábam visz, próbálok minél többet beszélgetni az emberekkel, és akkor valami konkrét eredményt tudok majd hazavinni.

A harmadik utazás 14. (Kis spirituális ezmegaz)

2011-10-04T09:29:00.004+02:00

"A harmadik utazás" címmel a harmadik ausztráliai utazásomról lesznek itt bejegyzéseim, de ezek a bejegyzések - leginkább üzleti okok miatt - némi csúszással kerülnek be a blogba.

Amikor legelőször, három évvel ezelőtt Melbourne-be érkeztem, már akkor biztos voltam benne, itt egyszer én már éltem valamelyik előző (vagy talán pont az előző) életemben. Nem csak a de ja vue-érzés mondatta ezt velem, hanem maga az otthon-érzés is, hogy itt itthon vagyok. Persze ezekben aki hisz az hisz, aki meg nem az nem, mert ezeket a dolgokat földi-materiális érvekkel nem lehet alátámasztani. Az első sydney-i utamon az első egy-két napban nem éreztem semmit, aztán valami kezdett alakulni bennem, ami érzés a mostani ittlétem alatt már egészen megérett, Sydney-ben is élhettem; Melbourne-ben voltam, vagyok otthon, Sydney meg valami más, nem tudom milyen érzést ad. Persze, ez csak játék az érzésekkel, és nem is kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani neki.

Hetek óta bennem van az a kérdés, hogy mi lett volna ha akkor kijövök Ausztráliába, amikor erre legelőször gondoltam? 1985-ben, 23 évesen. Újra és újra eszembe jut ez, de mindig el is hessegetem, mondván értelmetlen ezen gondolkozni, hiszen ez van ami van, a történteket nem nagyon lehet visszafelé megváltoztatni. Ahogyan tanítóm mondta épp pár hete: "...én sem ide akartam jönni ahol most élek, itt jártam és itt maradtam. Ha mentem volna arra amerre akkor akartam, most sokkal jobban élnék, viszont akkor nem lenne életemben egy csomó minden, ami most van." (Nem szó szerinti idézet, de lényegét tekintve az.)
Igen, ez a gondolat éppen szólhatott nekem is, mert valóban ha kijöttem volna 26 évvel ezelőtt, akkor lehet hogy sokkal jobb anyagi körülmények között élnék mint most; de akkor nem lenne benne életemben Linda, akkor nincsenek a Csibéim, nincs Mófarguru, nincsenek ezek a barátok, nincsenek horvát tengerparti nyaralások, nincs világrekord, nincs sokminden.
Csak az ember hajlamos elmerengeni a "mi lett volna ha" kezdetű gondolatokon. Mi lett volna ha 23 évesen...?
...de ez is csak játék az érzésekkel, a megérzésekkel...

Nem kell magyarázkodnod!

2011-10-03T09:53:00.004+02:00

Amikor a neten rövid időn belül már másodszor "jön velem szembe" valami és ez egy érdekes dolog, akkor azt rendszerint felteszem ide. Ezekkel a sorokkal két nagyon hasonló formában találkoztam most a napokban, így a kettőből összegyúrtam egy harmadikat.

Ez különösképpen azoknak szól, akik világgá menni készülnek, és a környezetükben többen vagy kevesebben megpróbálják őket vissza-tartani.

Az életben soha nem kell magyarázkodnod senkinek! A barátoknak nincs szükségük erre, ők úgy szeretnek téged amilyen vagy, az irigyeid meg sohasem hinnének neked. Irigyek rád vagy eleve utálnak; irigyek mert te meg mersz tenni valamit, amire ők is titkon vágynak, de mégsem tették meg soha. Azzal hogy te megcsinálod, az ő gyenge-ségükre világítasz rá, ezért küzdenek, "érvelnek" és lelki zsarolnak, nehogy megtedd.

Ha úgy érzed meg kell tenned valamit, akkor tedd meg, mert ez a dolgod. A másiknak meg az volt a dolga, hogy ne tegye meg. A te életed a tied, ne a mások félelmeinek akarj megfelelni. Különösképpen ne, ha benned egyébként megvan a kellő bátorság. Ha hibázol és nem sikerül, akkor levonod a következtetést - ez nem jött össze - de ha meg sem próbálod, akkor sohasem fogod tudni, hogy mi lett volna ha megpróbáltad volna. A te életed a tied, az ő életük az övék. Ha másoknak akarnál megfelelni, azzal önmagadat adnád fel, és az ő életüket kezdenéd el élni.

Táltos

2011-10-03T09:23:00.003+02:00

Ő az. Tulajdonképpen a májusi hazautazásom előtt három nappal vettem. Vagyis akkor állapodtunk meg, hogy ha visszajöttem, akkor megvesszük.

A harmadik utazás 12. (Még egy fénykép a repülésről)

2011-10-02T09:05:00.006+02:00

Még egy fénykép a repülőútról:

Elsőre így fel sem tűnik talán, hogy mit is fényképeztem le ebben a szürkeségben. Azonban ha jobban megnézitek a kép jobb alsó negyedét, akkor ott látszik a körszivárvány. Először egy Melbourne-Sydney utamon találkoztam ezzel, akkor nem volt kéznél a fényképezőgép. Ahhoz hogy ilyet láthasson az ember az kell, hogy a repülő pont a nap és a felhő között repüljön és a felhő megfelelő távolságban legyen. (Na meg az kell még, hogy az ember a nappal ellentétes oldalon és az ablaknál üljön :-).

És ha kinagyítva jobban megnézitek, akkor a körszivárvány közepén látszik a repülő árnyéka is. Aztán a mostani sydney-i utamon újra láttam ilyet, sőt ez most olyan volt, hogy három körszivárvány volt egyben, bár a legkülső alig látszott, és ott is benne volt középen a repülőnek az árnyéka. Most ez már közvetlenül a leszállás előtt volt, és így nem illett használni a fényképezőgépet. No de mindegy, majd legközelebb...

A harmadik utazás 11. (A melbourne-i szállásom)

2011-10-01T08:04:00.002+02:00

"A harmadik utazás címmel a harmadik ausztráliai utazásomról lesznek itt bejegyzéseim, de ezek a bejegyzések - leginkább üzleti okok miatt - némi csúszással kerülnek be a blogba.

Caravan Park, Melbourne Chelsea városrészben. Kertváros a tengerparton, a Citytől kb 30 km-re. Vonattal huszonegy megálló (megszámoltam), ami időben háromnegyed óra. A parttól párszáz méterre a főút, mellette a vonat, onnan bő másfél kilométer a Caravan Park. Sok faház, helyek lakókocsiknak, mosókonyhák, egy kajálda ami több mint büfé, kevesebb mint étterem, meg egy recepció-iroda épület. Egy játszótér a srácoknak, a nyári időre úszómedencével. A parkon belül számozott utcák és házak. Amikor érkezésemkor jöttem idefelé, akkor nagyon jól működtek a megérzéseim mert beugrott, hogy az első két utca valamelyikében lesz a házam, ami így is lett, az első két utca végét összekötő kanyarban van. A ház egy hálószobás, plusz nappali-étkező-konyha egyben, illetve zuhany és vécé, valamint a házban van klíma, ami ilyenkor a fűtést szolgálja. A konyhában hűtő, tűzhely, mosogató, a nappaliban tévé, és ezért heti $200-210 kérnek, a házak tiszták, és az egész park rendezett.

Végre olyan házban lakok itt, ahol van tévé, így amikor itt vagyok, folyamatosan be van kapcsolva és nyomatja az angolt. :-)

A harmadik utazás 10.

2011-09-30T11:36:00.000+02:00

Itt úgy jövök-megyek Melbourne meg Sydney között, hogy néha ébredéskor nekem is el kell gondolkodnom, éppen hol is vagyok.

Ahogyan terveztem, egy nap alatt megvolt a találkozóm ügyvéddel, iskolaügynökkel, meglett az autó átírása is és most a legjobb reményekkel vagyok az itteni jövőnket illetően. Ha az ember az útját járja, akkor úgyis mindig jön segítség, ami sokszor ott és akkor jön, amikor nem is gondolnánk.

Az iskolaügynökkel a találkozóm messzemenően pozitív volt, Linda beiratkozik nyolc hónap angolra (itt a nyolc hónap, az 32 hetet jelent) és utána majd meglátjuk, hogy folytatja-e még az angolt. Ami még lényeges: Szállást is tudnak szervezni, nem olcsó, de az első pár hétre elmegy, aztán amikor találunk olcsóbban megfelelőt akkor megyünk oda, illetve ha úgy alakulna, hogy addig itt magunk nem találunk munkát, akkor azt is tudnak ajánlani. Ez utóbbitól egészen megnyugodtam. Ha nem tudnék most itt munkát szerezni (hiszen két és fél - három hónappal előrébb kellene megállapodnom) akkor is van munka akár csak átmenetileg is. Tudunk számolni, mennyi a megélhetés, mennyi a jövedelem, mikor lehetünk "plusszosok". Emellett persze még ott van a két hely mint lehetőség, akikkel már itt beszéltem, és így most teljes nyugalom van bennem, és még ezalatt a pár hét alatt bármi megtörténhet. (Mármint a munkával kapcsolatban :-) Ha találok munkát, akkor minden rendben, ha nem, akkor sincs világvége :-) és ez így teljesen jó...

A harmadik utazás 9. (Autóban ülve 1.)

2011-09-29T09:57:00.003+02:00

"A harmadik utazás" címmel a harmadik ausztráliai utazásomról lesznek itt bejegyzéseim, de ezek a bejegyzések - leginkább üzleti okok miatt - némi csúszással kerülnek be a blogba."

Ebben a blogban, három évvel ezelőtt már leírtam az ezzel kapcsolatos élményeimet, de most itt is megteszem, mert ezek most nagyon frissek.

(Az alábbi írás "önéletrajzi jellegű"... :-)

Nos, az embernek amikor itt be kell ülnie az autóba, hogy most ő fogja vezetni, akkor azt tudja, hogy a jobb oldalon kell beszállnia. Eddig nincs is gond, leszámítva némi bizonytalanságot ha otthon mindig ő vezetett, mivel ez az ajtó ellenkezőleg nyílik, és amíg otthon bal kézzel nyitotta ki, most bal kézzel ez suta mozdulat lesz, mert ha beszállás közben nem engedné el az ajtót, akkor a keze útban lenne a beszállásnál.

Sikerült beülnöd az autóba, elhelyezkedsz és a kulcsot beteszed ugyanoda, ahol otthon szoktad, alul a kormány jobb oldaláról. Mivel most ülsz először ebben az autóban, ezért mindkét oldalon beállítod a tükröket, majd jobb kézzel nyúlnál fel a középső visszapillantóhoz, de ott nem találsz semmit, és két odakapó mozdulat után rájössz, hogy ez itt a bal kéznél van fent a szélvédő közepénél. Ettől a jobb kézzel a semmibe nyúlástól az ember kicsit feszülté válik, majd folytatod az indulás előtti "dolgaidat" és most bal kézzel nyúlsz lukra, amikor a bal vállad fölött keresed a biztonsági övet, mert hogy itt az is az ellenkező oldalon van. Bekötötted magad, és az e két mellényúlás okozta feszültséget egy mély sóhajjal próbálod magadból kifújni.

Indulás. (A pedálok ugyanúgy vannak!) Jól megnézed, hogy a kézifék is, meg a sebességváltó is ugyanott van mint otthon, középen, azaz pont a másik kezednél mint azt megszoktad. Suta mozdulattal kiengeded a kéziféket, kuplung be, indítasz, majd bal kézzel (!!!) a sebességváltót egyesbe teszed. Bal kézzel ez is szokatlan - még ha balkezes vagy akkor is - ezért esetleg kicsit recseg-ropog, de azért csak sikerül. Indul az autó, kormányzol jobbra (hiszen balra a járda van). A járda mellől elinduláskor itt is illik jelezni, és emlékszel, mert mondták már neked, hogy itt nem tudni miért, de az ablaktörlő és az irányjelző fel van cserélve az európai szabványhoz képest, amitől elbizony-talanodsz, hogy most akkor otthon meg itt, egyáltalán melyik oldalon mi van. 50-50% hogy eltaláld, vagy jelzel jobbra a kiállásnál, vagy ablakot törölsz közben, akkor is ha egyébként 38 fok meleg van és tombol a napsütés. De, sikerül elindulni. Mivel otthon a bal oldalon ülsz a kormánynál, így szoktad meg az autót és centire pontosan érezted, hol férsz el és hol nem, viszont itt az autó "nagyobb része" hozzád képest bal oldalt van, tehát amíg otthon egy ekkora helyről elsőre kiálltál, itt kb háromszor fogsz visszafarolni és mindig kicsit arrébb tenni az autót, hogy biztos legyél benne, ki fogsz férni.

Miután ennyi lelki-idegi megterhelés után sikerült elindulnod, már repülhet is az autó...
folyt.köv. :-)

Egy kép rólam :-)

2011-09-28T14:28:00.000+02:00

Szeretünk fényképezni. Egy önfénykép rólam.

A harmadik utazás 8. (A második hét)

2011-09-27T12:46:00.001+02:00

Az elmúlt napok is úgy teltek mint terveztem. Már-már ijesztő, mennyire maguktól és természetesen történnek meg a dolgok. Ahogyan gondolom, akarom. Napirend szempontjából egyenesbe kerültem, és most indulok a reptérre, újra irány Sydney, és most többet leszek ott. Estére nem tervezek semmit, 4-kor leszáll a gépem, h5-re Táltosnál vagyok és ötre a szállásomon. Minden bizonnyal beülök majd valahova egy kávéra, de csak ennyi az esti programom.

A héten két helyen várnak és holnap hív a harmadik ember, vele meg a kettő közé beszélem majd meg a találkozót és estére talán még elmegyek egy eladó üzletet vendégként megnézni. A következő napokban ügyvéd és iskolaügynök, valószínűleg az autóátírás, és még pár eladó üzlet meglátogatása vendégként a tervezett programom.

A következő hetekben minden bizonnyal lesz még egy sydney-i utam és akkor majd úgy jövök, hogy repülővel megyek és Táltossal jövök. Izgalmas lesz az a bő 900 km vissza Melbourne-be.

A harmadik utazás 7.

2011-09-26T16:24:00.001+02:00

Visszaérkeztem a melbourne-i szállásomra. Hosszú is volt az út meg nem is, mert Sydney-ben már du3-kor elindultam a reptérre, bár a repülő csak h7-kor indult, de nem volt már olyan dolgom, amit erre a napra terveztem volna. A reptéren szusszantam egyet, meg aztán kb végigaludtam az utat és itt a reptéri busszal este n10-re értem be a városba. Még beszaladtam egy közértbe, tej, kenyér, tejföl, pár zöldség, aztán irány a vonat és végülis 11 után értem haza.

A holnap és holnapután a pihenésé lesz, ami annyit tesz, hogy addig alszok ameddig jólesik, mosok, egyik nap valószínűleg bemegyek a városba, és az éttermi laptopra az éttermi szoftverre feltöltöm az étlapunkat angolul. Jó nyelvlecke lesz. :-) Ez a vasárnapi-hétfői terv és kedden repülés újra Sydney-be. Na meg közben felkészülök a megbeszélésekre. :-)

Egy "egymondatos" (Az angol nyelvről)

2011-09-26T04:03:00.001+02:00

Ami az angol nyelv tudásához és használatához kell:
66% önbizalom,
33% tapasztalat,
és a maradék a tanulás.

A harmadik utazás 6.

2011-09-25T10:35:00.000+02:00

Reggel f8-kor erőszakot elkövetve felébresztettem magamat, mert jó lenne már átállni erre az időszámításra. Nyolctól kilencig Táltossal, meg a környékkel ismerkedtem, aztán beültem egy wifis helyre, hogy átnézzem netes dolgaimat. Eszter lányommal is beszélgettem közben, mert apjalánya, azaz ő is éjszaka él, és otthoni f3kor még fent volt. "Most élek igazán" - mondta. :-)

Délelőtt még elmentem a Vodafone-ba, és nagyon örülök magamnak :-) mert el tudtam magyarázni, mi baja a netemnek - azaz hogy nem működik - és megcsinálták, már működik. Délben megnéztem egy eladó üzletet, amit a neten figyeltem ki, de már elkelt, utána visszamentem a szállásomra, zuhany, kis pihenő, majd irány két étterem, akiknél májusban jártam.

Mindkettőnél a jövő hétre beszéltünk meg egy időpontot. Szóval nem intéztem semmit, de mindkét helyen "megmutattam magamat" hogy itt vagyok. Most vacsorázok, beültem egy étterembe egy kaja erejéig, itt van wifi is, aztán még nem tudom merre veszem az utat.

Holnap itt még van egy fél napom, aztán irány pár napra Melbourne.

A harmadik utazás 5. (Egy kis fényképes útibeszámoló, Budapest-Melbourne)

2011-09-24T03:34:00.002+02:00

A sok képet kevés szöveggel, ezen a linken találjátok.

(Sok kép, lehet hogy lassabban tölti be.)

A harmadik utazás 4. (A második és harmadik nap)

2011-09-23T14:08:00.000+02:00

A második napra rányomta a bélyeget, hogy nagyon keveset, kétszer kevesebb mint két órát aludtam. Pár dolgot megvettem, rendezgettem a dolgaimat, körül-belül ennyi történt velem. Harmadnap repültem át Sydney-be, ahova fáradtan érkeztem. Reggel el is aludtam, rohannom kellett a vonathoz aztán a buszhoz, és végülis elértem azt, de ez nem tett jót a fáradt hangulatomnak.

Du4-kor szállt le a gép Sydney-ben, az autót (amit még tavasszal tulajdonképpen megvettem, azaz megbeszéltük, hogy ha jövök, akkor az enyém lesz) átvettem. Az autó (a neve Táltos, az előző gazdája nevezte el így) jól gurul, tizenéves éves kora ellenére fiatalosan mozog.

Na ahogyan a srác elmondta (akinél az autó volt) merre kell mennem, ahhoz képest valahol egészen máshol jártam, és a google térkép szerint a kb 20 km-es utat sikerült 45 km alatt megtennem. A szállásomra este hét után egy kicsivel értem, gyorsan letettem a cuccaimat és elmentem a Westfieldbe pár kaját reggelire bevásárolni.

Holnap megyek két vagy három éttermet megnézni és tárgyalni róluk.

Kedvenc filmjeim

2011-09-22T16:32:00.000+02:00

Júlia szeme (Los oyos de Julia)
Ez egy brutálisan jó film.

A harmadik utazás 3. (A 1. nap)

2011-09-21T00:17:00.003+02:00

A harmadik utazás" címmel a harmadik ausztráliai utazásomról lesznek itt bejegyzéseim, de ezek a bejegyzések - leginkább üzleti okok miatt - némi csúszással kerülnek be a blogba.

Az átállás: Hajnali (vagy inkább éjjel) 4-kor ébredtem, előtte olyan tíz körül aludtam el. A nyolc óra időeltolódáshoz hozzászokni, olyan három-négy nap kell. Nekem úgy tűnik, hogy a másik irányban ez könnyebben megy. A hosszú és fárasztó útnak az előnye, az ember olyan fáradt lesz a végére, hogy utána képes bárhol, bárhogyan aludni. Amikor itt este tíz van, akkor otthon még csak délután kettő (illetve amikor otthon tél van, itt meg nyár, akkor tíz óra az eltérés) de mivel az úton az ember nem tud pihentetően aludni, ezért aztán otthoni délután kettőkor is el tudtam aludni. Mint akit fejbe vertek. Igaz, miután aludtam pár órát, fel is ébredtem, aztán hatkor újra rámtört a fáradtság és aludtam délig. Tegnap este fent voltam éjjel fél kettőig, mire fél négykor felébredtem. Reggel hétkor újra elalvás, de most az ébresztővel erőszakot tettem magammal, és délelőtt 10-kor kirugdostam magamat az ágyból.

Amit tegnap intéztem: Befizettem a mobilomra $29-t, csak feltölteni nem tudtam valamiért, és vettem egy mobil internetet (mindkettő Vodafone) de ezt sem tudtam valami oknál fogva beüzemelni. Tudjátok, az angoltudásom hol áll, szóval eredménynek érzem hogy meg tudtam venni a mobil netet. Ez azért ad némi önbizalmat a következő hetekre.

A harmadik utazás 2. (Megérkezés 2.)

2011-09-20T07:10:00.001+02:00

Ezzel a címmel, a harmadik ausztráliai utazásomról lesznek itt bejegyzéseim, de ezek a bejegyzések - leginkább üzleti okok miatt - némi csúszással kerülnek be a blogba.

A reptéri sima kijövetellel kezdődően, minden úgy ment mint a karikacsapás. De ha visszatekintek az útra, akkor tulajdonképpen az egész út ilyen volt. Azt gondolom, hogy ha valami ilyen egyszerűen megtörténik, akkor annak itt volt már az ideje, ha meg még gyorsabban, mint azt az ember előre gondolja, akkor meg talán késésben is van. Ahogyan kezdtem az előző bejegyzést: Itthon vagyok. Sydney-ben nagyon jól érzem magamat, Melbourne-ben otthon vagyok. Tudtam hogy jönnöm kell, be vagyok kódolva, de azt még mindig nem tudhatom, hogy mire itt ez a „beprogramozás”.

A terminálból már n7kor kijutottam és a legtermészetesebb módon vettem meg a reptérről a városba bejövő buszra a jegyet, ami behozott Soutern Crossig. Ott az automatából vettem egy kétórás jegyet a vonatra (hév, metró, a továbbiakban csak egyszerűen vonat), és jöttem összesen egy megállót a Flinders Streetig. Gondoltam beülök valahova ahol van wifi. Találtam is egy Mc-t (itt is mindegyik-ben van wifi) és írtam pár sort haza, meg a blogjaimon és a neten körülnéztem. Nyolc után pár perccel ballagtam vissza a vonathoz, és irányt vettem a szállásom felé.

A harmadik utazás 1. (Megérkezés)

2011-09-19T14:50:00.001+02:00

Igen, újra útra keltem. Ezzel a címmel (A harmadik utazás) a harmadik ausztráliai utazásomról lesznek itt bejegyzéseim, de ezek a bejegyzések - leginkább üzleti okok miatt - némi csúszással kerülnek be a blogba.

Az előző utazásomra már két héttel korábban majdnem teljesen becsomagoltam, most az indulás előtt talán két nappal tettem ezt. Ráadásul most alig hoztam magammal dolgokat, messze nem használtam ki a súlykeretemet. Akkor nap mint nap egyenesben számoltam be a dolgaimról, most ez az utazást itt "felvételről fogom közzétenni."
Megérkeztem Melbourne-be. Simán ment az érkezés, a múltkori tüzetes átvizsgálás helyett, most azt se nézték, hogy egyáltalán mi a van a bőröndjeimben. Miután magamhoz vettem a nagy bőröndömet, elindultam az exit feliratot követve, egy vámos csaj még elkérte a repülőn kitöltött passanger-kártyámat, aztán mutatta hogy ott az exit. Furcsállottam, hogy arra mutatja, de hát legyen így - gondoltam :-) - és az ajtón átmenve a terminálon kívül találtam magamat.

Az utolsó átszállás után is gyorsabb volt az út a tervezettnél, közel háromnegyed órával volt gyorsabb a gép a menetrendhez képest. Negyed órával később indult és majdnem fél órával hamarabb ideért. Biztos jó volt a hátszél, bár valahol az Indiai-óceán fölött az egyenlítő környékén elég rázós volt az út. Vagy azért ért ide hamarabb, mert valami rövidebb úton jött. :-)

Balatoni nyár 2011 (Hogyan kell homokvárat építeni? :-)

2011-09-11T07:57:00.002+02:00

Mivel e bejegyzésben sok kép található, így szokás szerint egy külön linkre tettem, de a sok kép miatt lehet, hogy lassabban lehet megnyitni. A bejegyzéshez kattints ide! :-)

Arányok :-) csak úgy

2011-09-09T14:38:00.000+02:00

Balatoni nyár 2011 (és még...)

2011-09-08T06:56:00.003+02:00

Azt hiszem ez egy hosszabb bejegyzés lesz.

A sok vízközeli program, a benti legózások mellett esténként mentek a játékok, mikor mi, épp melyiket volt kedve a többségnek játszani.

Bang,

ennek a játéknak most nem ugrik be a neve, az ember nem tudja milyen kártya van a homlokán, és a többiekkel beszélgetve, kérdezve őket kell azt kitalálnia.

Boogle,

na meg más társasok.

Ezek a képek: Itt Eszterrel beszélgetünk az élet dolgairól, és Tomi a csendes megfigyelő,

sokat bicikliztünk, és Ronó megtanult két keréken biciklizni. Azaz nem is megtanult, hanem csak egyszerűen ráült és pár méter után rá is érzett hogyan kell, de ezzel szinte mindenki így szokott lenni.

Emellett előfordultunk így vagy úgy a gép előtt is,

Roni sokszor sütött Lindával sütit,

és egyszer találtunk egy a víztől messze eltévedt teknőst.

Találtam, és nagggyon jó :-)

2011-09-02T11:03:00.002+02:00

Csak nézzétek meg...
(A film korhatár nélkül megtekinthető :-)

Egy régi történet :-)

2011-08-31T08:12:00.001+02:00

Valamiért eszembe jutott egy tizenévvel ezelőtti történet. Valamikor a '90-es évek végefelé történt egy csendes éjszakán.

A Moszkva térnél, azaz a Csaba utcánál már csak erősen a pirosban tudtam átmenni. Amikor az ember pontosan tudja a sárga hosszából, hogy ez bizony épp piros lesz. Ahogyan átsuhantam a kereszteződésen így az autómmal, rendőrök le is intettek, lehúzom az ablakot, először a papírokat kérik majd mondja az egyik:

Ugye tudja miért állítottuk meg?

Erre én, visszanézve a lámpa felé: Gondolom, mert narancssárgán jöttem át.

Mire a rendőr: Hát ez szerintünk már vérnarancs volt.

Ennek a rendőrnek volt humorérzéke. Nem gizdán, meg a hatalommal és mittudomén hogyan szólt hozzám, hanem vette és értette a humort.

Naja, akkor a rendőrök is még tudtak és mertek humorizálni ha úgy adódott... Az a szép világ...

Feladvány 17. (Újra, egy kis segítséggel)

2011-08-29T11:07:00.002+02:00

A kérdés ez volt: Mi ez? Hol készült ez a kép?
Ha erre a linkre kattintasz, akkor kapsz némi (vagy nem kevés?) segítséget a megoldáshoz...

Balatoni nyár 2011 (Lego)

2011-08-28T08:20:00.001+02:00

Amikor rossz idő volt, és így az időnk nagy részét bent kellett töltenünk, akkor sok más mellett legóztunk. Van négy vödör legónk, amikből igazán jó építményeket lehet csinálni. Néhány kép itt, néhány meg ezen a linken a műveinkből.

Balatoni nyár 2011 (Homokvárak)

2011-08-21T07:51:00.011+02:00

Amikor jó idő volt, akkor a Csibék persze egész nap a vízben lettek volna, de mivel 11-től 4-ig nem volt tanácsos napon lenni, ezért (meg a meleg miatt is) olyankor bejöttünk a házba. Egyébként már nyár végére hártya nőtt volna a lábujjaik között, de így ettől meg-menekültünk.

A víznél per-sze nem csak a vízben le-het lenni, a-mire a srá-coknak (meg egyik-másik szülőnek :-) a legjobb el-foglaltság a homokvár é-pítés. Ahova eleinte jártunk, az abból a szempontból jó hely volt, hogy ha elkezdtünk egy várat, és azt félbehagytuk (mert mentünk ebédelni vagy már beesteledett) akkor azt másnap is folytathattuk, mert nem rombolta le senki. Aztán ott ért minket egy rossz élmény, mire inkább "átköltöztünk" egy másik, kicsit messzebb lévő homokpartra.

Az egyik homokvárunkat így épp folytatni akartuk, amikor odajött hozzánk egy nem kicsit frusztrált anyuka (karján az egy éves se, mászni sem tudó gyerekével) és ránk förmedve közölte: Fejezzük be a homokvár építést, mert ez baleset veszélyes, mert mi van ha egy kis gyerek belelép, vagy beleesik.

Láthatóan, jóideje nem volt része jó élményben - vagy hogy is mondjam - mert azért ez némileg túlzó volt. Miután kiosztott minket, el is ment a partról, de aztán mondta ott egy (nyugodt lelkű) anyuka, hogy ne aggód-junk, ez nem nekünk szólt, mert ez a nő végigosztotta a partot, kb mindenkibe belekötve.

Na de aztán már túl sok hangulatunk nem volt ehhez a part-szakaszhoz, és átszoktunk egy másik helyre. Meg ott nagyobb is volt a hely. Ott aztán épültek a homokváraink, de sajnos itt voltak bőven olyanok, akiknek az öröm a másik várának a lerombolása volt. Itt ezzel a tudattal építettük a várainkat, tudtuk ha elindulunk haza, akkor tíz perc múlva már csak a romjai emlékeztetnek, hogy ott homokvár állt. Ezt egyik délelőtt Bendi vezetésével építettük (Bendi, Tomi, Ronó meg én),

délután meg Andris is velünk volt és ennél ő volt a "főnök".

Balatoni nyár 2011 (Olyan jó nekem)

2011-08-19T15:22:00.003+02:00

"Balatoni nyár 2011", ezzel a címmel fogok ide a blogba bejegyzéseket feltenni erről a nyaramról. Eleddig ez volt életem legszebb nyara. Lindával szinte végig a Balatonon voltunk, Csibéim meg jöttek-mentek. Roni természetesen végig velünk volt, Bendi és Tomi talán csak három hetet hagytak ki, a nagyok meg kevesebbet voltak, mert az ő életük már külön világ. Barátok, haverok, programok. Az utolsó napokra aztán mind a hatan velünk voltak, tudták hogy ez fontos nekem, és ez tulajdonképpen elmond mindent a velük való viszonyomról. Nem szólok bele az életükbe, nem tiltok (általában) semmit, legfeljebb elmondom a véleményemet, aztán úgyis azt csinálnak amit akarnak, de így viszont el is mondanak szinte mindent, jót és rosszat ami történt velük, és az a kevés ami fontos nekem, arra odafigyelnek.

De a bejegyzés címéhez visszatérve, ahogyan a barátaim szokták mondani - mosolyogva és fejcsóválva - "András, te tudsz élni" és ehhez nem kell cigi meg pia, csak egyszerűen jól érzem magamat. A nyarat pontosan így terveztem, Ausztrália után és Ausztrália előtt, egy hosszú nyarunk legyen csibéimmel.
Márciusban a tél végéből átmentem a nyár végébe, májusban az ősz elejéből a nyárba, most majd a nyár végéből a tavaszba. Na ja, élni tudni kell.

Amikor tavasszal (európai szem-pontból tavasz) Ausztráliában töltöttem majdnem három hónapot, akkor egyik-másik rosszallóm meg is jegyezte utána, hogy "te is három hónapot ott nyaraltál". Így is lehet nézni, meg úgy is, hogy megalapoztam a jövőnket. Majd meglátjuk, kiknek lesz igazuk. :-)
Balatoni nyár címmel leginkább sok képpel bíró bejegyzéseket fogok feltenni, ahogyan a nyarunk telt, amikor jó idő volt, meg amikor rosszabb.

Három év

2011-08-18T17:34:00.002+02:00

Ma három éves ez a blog. 2008 augusztusában határoztam el, hogy egy blogot kéne csinálni, és most amikor ez a bejegyzés (ütemezett időpontban) közzétevődik, pont most három éve volt az első blogbejegyzésem.

A három év alatt lett 600 bejegyzés, közel 84000 idekattintás a világ több mint 40 országából, 36 jegyzett rendszeres olvasó, amúgy körül-belül 60 rendszeres olvasó.

Köszönöm nektek rendszeresen- és rendszertelenül idelátogatóknak, hogy kíváncsiak vagytok életemre, gondolataimra.

Megjegyzések 2.

2011-08-17T12:23:00.001+02:00

Andris fiam mondta pár évvel ezelőtt (az eredeti forrás ismeretlen):

"Ha az ember végletesen belefáradt a gyerekeivel való foglalko-zásba, a probléma megoldásához nem kell más, mint két dolog: egy kád és sok sertészsír."

Bírom a humorát. :-) Még akkor is - ha épp ez esetben - nem ő az értelmi szerző...

A magyar nyelvről 16. (Haláli)

2011-08-16T07:16:00.001+02:00

Belegondoltál már, hogy a "halál" szó, mint jelző használata mit is jelent?

Haláli, azaz tökéletes.

Halál pontos, azaz tökéletesen pontos, halál jó, azaz tökéletesen jó, és még sorolhatnánk. Végülis így igaz, talán a halál is akkor érkezik, amikor annak pontosan úgy kell lennie, és annyira tökéletes, hogy elhibázhatatlan.

Ezt láttam ma...

2011-08-13T22:36:00.000+02:00

Annak idején, sok évvel ezelőtt sokszor jártunk ki a Sziget környékére szórólapozni. Most ahogyan este nyolc előtt nem sokkal mentem kifelé a Szentendrei úton, sokkal kevesebb autót láttam arrafelé parkolni. Pedig a szombat este, az a Sziget csúcspontja. Régen járdán, füvön, egymás hegyén-hátán, szóval mindenhol autók parkoltak, most meg még a "normális" parkolók is foghíjasak. Ez lehet, hogy a Sziget vendégforgalmán nem látszik, mert - mondjuk - az autós vendégek helyett több a "hátizsákos", de amit láttam, az mindenképpen szembetűnő.

Megjegyzések 1.

2011-08-11T14:20:00.000+02:00

Lelkesen építettük a homokvárunkat, láthatóan elégedetten nézték az emberek az építkezést, voltak akik meg is jegyezték, hogy ez szép lesz, meg ez már aztán valóban homokvár, meg ilyenek, mire Tomi azt mondja:

"Apa, ezt a homokvárat már legalább huszan lájkolták."

Na b...us - gondoltam. Azt. Lájkolták. Ezt régebben úgy mondták, hogy tetszik nekik.

Szeretünk fényképezni (Ronó)

2011-08-06T18:01:00.000+02:00

Csak úgy :-)

Balatoni nyár 2011

2011-08-02T15:35:00.002+02:00

Itt a blogon mostanában csendesebb az élet, mert időm nagy részét csibéim teszik ki. A blogon mostanában leginkább ausztráliai élményeimről meséltem, de majd a balatoni nyárról is lesznek bejegyzéseim. Ez a nyár - leszámítva azt, hogy az elmúlt két hétben az idő meglehetősen pocsék volt - eddig úgy telt, ahogyan terveztem. Csibéim jönnek-mennek, nem fullad unalomba a nyaralás. Ronó alapból állandóan velünk, Tomi és Bendi eddig kb két hetet volt máshol, a nagyok meg néha rövidebb időket vannak itt. Egyik itt van pár napot, aztán hazamegy mert programja van, másik leugrik egy hétre, a harmadik meg átutazóban erre járt, és itt töltött két napot, de ezek a pár napos ittlétjeik nem egyszeri alkalmak voltak. Nem unalmas na. Ők már felnőttek (20, 18, 16) és önállóak, nekik már megvan a saját életük, és öröm számomra, hogy teljesen jó a kapcsolat velük.

Jó ez a nyár, életem eddig legszebb nyara, de némi szomorúságot rejt, mert ez az utolsó ilyen önfeledt, nyugalmas, együtt töltött nyarunk.

Feladvány 17.

2011-07-25T00:08:00.000+02:00

Mi ez? Hol készült ez a kép?

Az élet Ausztráliában 5. (A City este 2.)

2011-07-22T11:24:00.001+02:00

Melbourne-ben a Cityben a Little Bourke Street egy része az ázsiai negyed. Az utca és közvetlen környéke tele mindenféle ázsiai üzlettel, nagyrészt éttermek, de van itt sokminden más is ami ázsiai, a kütyübolttól a masszázsig. Az utcában elvétve előfordul nem ázsiai jellegű üzlet is, de összességében ide az emberek azért jönnek, hogy valami ázsiait egyenek. Itt is "millióan", az utcán is meg az éttermekben is.

Az élet Ausztráliában 4. (A City este)

2011-07-15T11:11:00.001+02:00

Nekem vendéglátósnak különösen csoda, látni az efféle életet. Amellett, hogy a külvárosokban is vannak minden este megtelő éttermek, kajáldák, ami itt a Belváros egy részében van, az maga a tökély.

Melbourne-ben a City mindössze kilenc utca így, kilenc utca úgy, talán két négyzetkilométer sincs. Egy részén este is tömeg hömpölyög, de vannak olyan részei, amik viszont estére kihalnak. Ezeken a részeken így nincsenek is ilyenkor üzletek nyitva, de az este forgalmas részen "budapesti szemmel" hihetetlen a tömeg.

Errefelé az üzletek valahol telt házasan vannak, valahol sokan, valahol kevesen, de mindenhol így vagy úgy nyereségesek, hiszen ha nem így lenne, akkor bezárnák vagy eladnák az üzletet.
Egy mondatban összefoglalva, este ugyanúgy élet van a városnak ezen a részén, mint nappal. Néhány kép az esti Melbourne-ről:

Az élet Ausztráliában 3. (Kerítések és egyebek)

2011-07-11T22:01:00.001+02:00

Vannak dolgok, amik így vagy úgy változnak, melyik városrészben járunk. Amerre én laktam, arról tudok teljesebb képet adni, azt a környéket ismerem jobban. Nyugodt csendes része a városnak.

A vonathoz meg vissza, naponta meggyalogoltam a távot, hol egyik hol másik utcán, hogy ne legyen annyira unalmas. Kertváros.

Az emberek az utcán szemben jövő ismeretlenre már sokkal kevésbé köszönnek rá, mint két-három éve. Azaz az idősebbek még csakcsak, de a fiatalok alig. Megtörtént az, hogy amikor épp a vonat felé ballagtam, rám szakadt az ég, és egy ismeretlen nő az autójával felvett, hogy ne ázzak tökig. Mutatta hogy üljek be, aztán kérdezte, a vonathoz megyek-e, meg merre megyek, mert azon az oldalon tesz le, hogy közelebb legyen az állomás.

Az idősebbek jobban ragaszkodása a dolgokhoz a gyalogátkelőknél is látszik. Errefelé a gyalogosoknak ott a gomb az oszlopon ha át akarnak menni, mert hogy ha nincs gyalogos, akkor minek váltson át nekik a lámpa zöldre. Ez nem csak azoknál a gyalogátkelőknél van így, ahol csak emiatt van lámpa az autóknak, hanem mindenkinek. Az ilyen helyeken késő este az idősebbek a pirosnál még akkor is sokszor megállnak ha közelben-távolban nincs autó, a fiatalok azonban lépnek és mennek át.

A kertvárosokra jellemző még a sok alacsony kerítés. Ezek olyan egy méter magasak sincsenek, és kapu sincs rajtuk. A kerítés tulajdonképpen csak valami szimbolikus kütyű, hogy eddig tart a telek. Ha meg ilyen alacsony, akkor minek a kiskapu, meg a nagykapu, aki akar, az úgyis be tud(na) ugrani. Így ha az ember hazaér, akkor nem kell kapukulcsot keresgélnie, ha meg autóval jön, akkor nem kell kaput nyitogatnia. Errefelé nem nagyon vannak olyan otthon megszokott erődítmény kerítések.

Kerítésen kívül is meg belül is jellemző a sok fű, amit olyan két hetente nyírnak. A kerítés és a ház közötti füves részt rendszerint nem használják semmire, ha mégis akkor viszont magasabb kerítést építenek.

Tombol a nyár

2011-07-10T14:53:00.003+02:00

A Világóra blog szerint ma délután Budapesten 2:42-kor 99 Fahrein-t (37 C) mértek.

Queen Victoria Market (Csak nőknek!)

2011-07-10T12:19:00.001+02:00

A Csak nőknek! (Richmond, Bridge road szombat délben) bejegyzéshez hasonlóan, ennek a bejegyzésnek a képei is a férfiak lelki nyugalmának a megőrzése érdekében :-) külön linken találhatóak. A hazajövetelem előtt a két bőröndnyi ajit (sok gyerek, nagy család :-) ezen a piacon vettem meg. Ezen a linken található sok-sok kép a Queen Victoria Marketről ömlesztve, válogatás nélkül.

Segítség!!! :-)

2011-07-04T20:04:00.000+02:00

Egy szabadalmi ügyvivőre és egy szerzői jogban jártas szakemberre lenne szükségem (Magyarországon).

Ha tudnátok ilyeneket ajánlani azt megköszönöm, ezek a dolgok ajánlás alapján működnek a legjobban. Ha ismertek ilyen szakembereket, akkor az elérhetőségét légyszi a viii kukac halasiandras pont hu címemre írjátok meg.

A segítségeteket előre is köszönöm :-)

Az eladó éttermek árai 2.

2011-06-30T12:54:00.000+02:00

Ausztráliában az eladásra kerülő éttermeknél teljesen természetes, hogy megadják a fontosabb számviteli adatokat is. A heti árbevétel már a hirdetések többségében is ott van, és a heti nettó profit is sokszor láthatjuk a hirdetésekben. Az csak Magyarországon van - ahogyan könyvelő körökben mondják nem kevés öniróniával - hogy könyvelő és kozmetikus rokonszakma. Amikor az itthoni éttermet árultuk, és az érdeklődők kérdezték mennyi a bevétel naponta, akkor mi megmondtuk a frankót, de láttam az emberek szemén, hogy amit mondok, azt osztják kettővel és még gyököt is vonnak belőle. Ausztráliában, mint minden normális piacgazdaságban, a könyvekben szereplő adatok többnyire megegyeznek a valósággal, vagy ahhoz nagyon közel állnak.

Tehát ha azt olvassa az ember, hogy a heti árbevétel ennyi és ennyi, akkor azt illik elhinnünk. Ha a hirdetésben nincsenek megadva ilyenek, akkor az érdeklődő kérdésére ezeket minden probléma nélkül megadják, de van amikor azt mondják, hogy előbb írj alá egy titoktartási kütyüt, de az adatok megadása szinte sohasem akadály. Bár volt olyan étterem is ami mindennek ellentmond, mert a heti árbevételt meg a bérleti díjat a kérdésemre még hozzávetőlegesen elmondták, de amikor a részletesebb elszámolást kértem, arra azt mondták, hogy azt talán most nem mondanánk meg. Ez roppant mód vicces volt, mert ha az ember valamit el akar adni, akkor az érdeklődőnek erről igyekszik a legtöbbet megmutatni. ...Hát ember, most el akarod adni az éttermet vagy sem - gondoltam.
Mint előző e témával foglalkozó bejegyzésemben írtam, az étterem árát leginkább meghatározó adat a heti árbevétel. Amikor az érdeklődő megnézi az üzletet meg a könyveket, látja emellett már a nettó profitot, a különböző költségeket, akkor elkezd osztani-szorozni. Ha most x dollár az éves nettó profit, és ennyibe kerül az üzlet, akkor ha nem nyúl az üzlethez, hanem hagyja csak így tovább működni, akkor y év alatt megtérül a befektetés, és a bérleti szerződésből még hátralévő évek már tiszta nyereséget jelentenek. Az ausztrál rendszerint kényelmesre veszi a formát. Mint szintén a fentebb említett bejegyzésemben írtam, egy étteremnek minél rendszerezettebb és áttekinthetőbb az ügyvitele, annál inkább eladható. Minél inkább tudják a dolgozók a feladatukat, arányaiban annál többet ér az étterem, mert akkor a tulajnak annyival kevesebb a dolga vele.
Az éttermek többségében a tulajdonos maga is dolgozik. Egyedül, vagy családilag többen, de a munkát miért adnák ki idegennek-alkalmazottnak, ha ők is meg tudják azt csinálni. Ezért aztán az éttermekben dolgozó tulajdonosok és tulajtársak sokszor nem szakképzettek, és a szakmából csak azáltal ragadt rájuk valami, hogy ők is ott dolgoznak. Ezért az ilyen családilag-barátilag vezetett éttermek könyvelése a mi szempontunkból nem reális, hiszen a maguk munkájának az értéke nem szerepel a költségek között, hanem azt is nyereségként veszik ki. Amikor egy étteremről azt olvassuk, hogy a nettó profitja az árbevételnek például 25%-a, akkor abban benne lehet még a tulajdonosok munkája is. Ha azt a munkát alkalmazott végezné (és a tulajdonos csak tulajdonos lenne) akkor a nettó profit az árbevétel 25% helyett - mondjuk - csak 15%-ra csökkenne, és az én értelmezésem szerint számviteli szempontból az étterem valós nyeresége ez a kisebb érték, mert ez a tulajdonosok elvégzett munkájának az értékét nem tartalmazza.

Az éttermek meg a kreativitás 6.

2011-06-26T12:36:00.001+02:00

A melbourne-i éttermek kreativitásával foglalkoztam már pár bejegyzésben, de most mindezt más nézőpontból fogom megtenni. Eddig leginkább abból az irányból közelítettem meg ezt a témát, hogy mennyire nincs kreativitás a melbourne-i vendéglátó üzletekben, illetve hogy mennyire nincsenek is rászorulva erre. Ha csak kicsit jól főznek, akkor nem számít a berendezés és kb nem számít semmi. Akkor akár pár műanyag asztallal meg székkel be lehet rendezni egy kajáldát, és a vendéglátóüzlet nyereséges lesz.
Ahogyan Melbourne-re jellemzőek a hosszú többnyire egyenes utcák, középen a két villamossínpárral, két oldalt a nagyrészt egyemeletes házakkal, ugyanúgy jellemző a városra a 3-4-5 méter széles (vagy szűk) és hosszú üzlethelyiség, ahol elfér egymás mellett két - két és fél - három asztalsor,

egy pult a végében, a végén túl meg egy kicsi konyha és az üzlet fölött pedig egy lakás. Néhol a lakást hozzácsapták az üzlethez, amivel további vendégteret teremtettek.

De a kreativitáshoz visszakanyarodva: Ott, ahol a városban van hatezer vendéglátóhely, és kb a világon nincs olyan, amilyen itt ne lenne, ott az ember hiába csinál az ezerféle mellé egy ezeregyedik félét, a vendégeknek már fel sem fog tűnni, hogy ez más mint a többi, mert annyira sok másféle van.

Amikor a vendéglátóhelyek nagy része hasonló elrendezésű, olyan mint fentebb írtam, és a különbség annyi, hogy egyikben a fal krémszínű, a másikban zöld, a harmadikban kék, meg az egyik ajtó mellett egy nagy egyszárnyas ablak van, a másikban meg egy kétszárnyas, akkor ott képtelenség valami nagyon különlegeset csinálni.

Nincsenek is rászorulva és többnyire nem is nagyon lehet megcsinálni, hogy a "hatezeregyedik" étterem különlegesebb, másabb, vagy kreatívabb legyen mint a többi. Nem is igazán kell megcsinálni, csak kicsit jobban főznek és az étterem már nyereséges is lehet.

Az eladó éttermek árai 1.

2011-06-24T11:30:00.004+02:00

Eladó étteremről Ausztráliában, mint bérleti jogról beszélünk. Az ingatlan eladás egy ingatlan vállalkozás, az étterem megvétele meg egy vendéglátós üzlet. Ahogyan talán már írtam: Az étterem eladó, a falak nem. Az eladó éttermek árát legfőképpen a bevétele határozza meg, és kisebb mértékben még néhány más dolog is befolyásolja. Ezres statisztikai minta alapján azt lehet mondani, hogy az eladásra szánt éttermeket az éves árbevételük 51-52%-áért hirdetik meg, és egy lényegesen kisebb mintából pedig azt a következtetést lehet levonni, hogy az éttermek az eredetileg meghirdetett ár kb 60%-áért kelnek el végül.

Az 50egynéhány % az statisztikailag annyiban torz, hogy a kisebb árbevételű éttermeket (heti 3-5ezer dollár) az éves árbevétel mindössze 25-30%-a körül kínálják, a nagyobb 30-40ezres heti árbevételűeket meg az évi árbevételük akár 60-70%-áért is.

Amik az eladási árat még némileg befolyásolják, azok a városrész, a környék, hogy van-e plusz lakás az étteremhez (ezt sokszor külön bérleti szerződésben adják ki), valamint a bérleti szerződésből még hátralévő idő. E legutóbbi miatt az utolsó két évben kezd el rohamosan csökkenni az eladási ár.

A bezárt éttermeket - mivel a goodwillje kb nulla - először a berendezés áráért kínálják, aztán ha hónapokig nem kel el, akkor már sokkal olcsóbban. Voltak olyan éttermek Melbourne-ben is, Sydney-ben is, amiket először 2-300ezer dollár beugróért akartak kiadni, aztán végül 20-30ezer dollár lett ebből, és örültek hogy végre valaki bérbe vette.

Az üres üzlethelyiségeknél legtöbbször nincs beugró, csak 5-10ezer dollár bondot kérnek, és az ember már falakon belül is lehet.

Az éttermek - talán mondhatom - nagyobb részében elég gyengécske az adminisztráció. A tulaj (azaz a mi fogalmaink szerint bérlő) csinálja maga, családilag az üzletet, nincs is szüksége nagy adminisztrációra. Van egy-két alkalmazottja, de a munka nagyját ők, a család végzik, az alkalmazottak miatt meg nem kell nagy papírmunkát végezniük. Viszont ha el akarják adni az éttermet, akkor a teljes adminiszt-rációval, működési rendszerrel bíró éttermet sokkal drágábban lehet eladni, az évi bevétel 75-80-áért hirdetik meg ezeket.

Mindkét városban lehet éttermet átvenni már "ingyen" is, meg ilyen bérleti jogot milliókért is. Aki lustább a gondolkozásra és van tőkéje, az megvesz egy bevezetett üzletet, ahol az elmúlt évek papírokkal alátámasztott nyereségével jól tudnak számolni. "Befektetek ennyit, ez x év alatt vissza is térül a könyvelés szerint, a bérleti szerződés szerinti hátralévő időben pedig már a tiszta profitot fogja az éttermet termelni". Tiszta ügy. Aki némileg kreatívabb és otthon van a szakmában, az megvesz egy üzletileg lepusztultabb éttermet, vagy egy bezártat, vagy egy tök üres üzlethelyiséget, és maga vezeti be az éttermet, kajáldát. Pár hónap alatt is már érezhető eredménye lesz ennek, és a nulláért, vagy nulla közeli áron megvásárolt étteremnek értéke lesz, akár eladhatóvá is válik.

Folyt.köv, az e témakörben meglévő különbségekről a magyar-országi és az ausztráliai felfogásban, egy következő bejegyzés-ben fogok írni.

Feladvány XV.

2011-06-23T05:19:00.002+02:00

Hol ül a galamb?

Az élet Ausztráliában 2. (Tömegközlekedve)

2011-06-22T09:16:00.002+02:00

Azt hogy milyen az élet Melbourne-ben, azt jól mutatja a tömegközlekedés. Mint azt írtam egy előző bejegyzésemben, ellenőr sok van, olyan akit megfognának, "minden kocsiban egy" azaz minden huszadik-harmincadik utas.

A tömegközlekedés is jól mutatja azt a fajta lazaságot, ami Ausztráliára jellemző. Ha várakozás közben nincs elég ülőhely, akkor nemes egyszerűséggel leülnek a földre, vagy felülnek a mozgólépcsők közötti "dobozra", és nem egyszer láttam mezítlábas utast is, aki nem a szegénysége miatt volt cipő vagy papucs nélkül. Ez a talajra való leülés egyébként akkor vicces, amikor ezt a metrókocsiban az ajtónál teszik. Nem is tudom Budapesten az utasok hogyan fogadnák, ha például az Astoriánál csak úgy lehetne felszállni a metróra, ha ott a kocsiban ehhez át kéne lépni pár fiatalt. :-)

Útközben egyébként jellemző még az emberekre, hogy esznek-isznak. Mindenfélét. Szendvics, sushi, sütemények, ilyen-olyan dobozos kaják, na meg kávé mérhetetlen mennyiségben. Emellett az utasok többségének a füléből lóg ki valami "madzag", ami valahol a zsebükben ér véget, nap mint nap látni, hogy a laptop ott van emberek ölében, a telefonjukon molyolnak valamit, vagy újságot olvasnak. Aki meg ezek közül egyiket sem teszi, az esetleg beszélget a mellette utazóval.

A metró (hév) járatain a régebbi kocsikat még ilyen lánccal "védett" átjáró köti össze, ahol útközben át is lehet járni. Itthon biztosan nem engednék ezt, mert azt mondanák rá hogy balesetveszélyes. Melbourne-ben ez teljesen normális, na meg az is, ha a "hosszú" utazást az utas nem bírja ki bagó nélkül, és közben kiáll oda a két kocsi közé rágyújtani.
Amit itthon szintén nem engednének, az a bicikli. Melbourne-ben teljesen megszokott, hogy emberek a biciklijükkel jönnek-mennek a metrón is, meg a mozgólépcsőkön is. Itthon azt látva, hogy valaki biciklivel akarna a metróra felszállni, biztos egyszerre legalább négy békávés vetődne rá éhes oroszlánként, hogy ezt nagyon tilos.

Ami szintén szokatlan a mifélénknek, hogy a metrónak egyik-másik állomását vasárnaponként, ünnepnapokon egyszerűen lezárják. Kis forgalmú állomás lenne, az a kevés oldja meg úgy ahogyan akarja. Ugyanez van vasárnap hajnalonként, mert olyankor a külvárosokból csak valamikor hat óra után jön be az első vonat. Annak a kevés embernek minek, akik épp ilyenkor jönnének be, ők jöjjenek be másképpen. Olyan, mintha Budapesten - mondjuk - a Klinikák meg az Arany János utcai metrómegállót bezárnák, vagy a Szentendrei hév vasárnap csak reggel hat után indulna el befelé.
Ez az ember meg kicsit elfáradt és elaludt.

Napfényes délutánon az állomáson ez az ember alszik. Látszik hogy nem csövi, vagy részeg, beteg, egyszerűen alszik.

Boldogságmorzsák 42. (Roni)

2011-06-16T06:25:00.001+02:00

Roni (4 és fél éves) azt mondja a nagymamának (anyámnak): "Kérek körömvágó ollót, mert hosszú a körmöm a kezemen."

Erre anyám meglepődve kérdezi tőle: "Anyu meg szokta engedni, hogy te vágd le a körmödet a kezeden?"

Mire Roni: "Anyu néha mindig megengedi."

:-)

Szavait értelmezve: A néha annyit tesz, hogy néha levágja a körmét, a mindig pedig hogy anyu ilyenkor mindig megengedi, hogy ő vágja le. :-)

A legviszontagságosabb utazásom...

2011-06-15T09:43:00.000+02:00

A Melbourne-Sydney utazásaim közül a legviszontagságosabb-ról: Mint egyik előző bejegyzésemben írtam, majdnem úgy jöttem-mentem a két város közötti repülőjárattal, mint itthon a 218-as busszal, de erről az egy utamról külön nem meséltem még.

A hajnali repülővel akartam átmenni, mondván az indul valamikor reggel hét előtt, nyolc után már ott is vagyok és akkor az egész napom aktívan telik, ha viszont a délutáni járattal mennék, akkor valamikor este hét előtt érnék oda. Mivel a reptérre menő busz valamikor hajnali négy előtt indul a South Cross-ról, és olyan korán még nincs befelé vonat, így az utolsóval jöttem be a városba. Éjfél után nem sokkal értem a Flinders Streetre, onnan átballagtam a South Cross-ra, közben kicsit nézelődtem az ilyenkor is még mozgalmas városban,

aztán olyan éjjel egytől a busz indulásáig "csöveztem" egyet a buszpályaudvaron. Az Avalon-reptéren a nagyobb bőröndöm súlyát az ügyintézőnő sokallta (valóban több volt, mint 20 kg) ráadásul a kézipoggyászhoz még hozzátetette a laptop táskámat is, amit így még soha nem kértek, de így még a kézi cuccom is túlsúlyos lett. Ekkor megszólalt a telefonja, mondta hogy egy pillanat, majd nagy telefonálásba merült. Jött vissza, és mondja hogy probléma van. Kérdem mennyit kell fizetnem a túlsúlyért, mire mondja hogy nem kell, csak ők egy kis légitársaság és a kapitány nem jött be dolgozni, ezért ezt a járatot törölték, meg közben a nemzetközi repteret emlegette.

K.ra nem értettem mi köze a kapitány nem bejövetelének a túlsúlyomhoz, meg egyáltalán. Előtte éjjel nem aludtam, különösen nem forogtak a kerekek, hogy érthetően értsem az angolt. Kérdi milyen nyelven beszélek? Mondom: Olaszul és magyarul. Kézzel-lábbal elmagyarázta, hogy tíz perc türelmemet kéri, és addig üljek le ott a váróban.

Ekkor a többieknek, a tömegnek is elmondta ugyanezeket, és ettől tiszta lett számomra, hogy ez nem az "én problémám", hanem úgy általában az övék. Majd ez az ügyintézőnő elindult az emberek között, megkeresett egy utast, amikről kiderült hogy olasz, és csak azért kereste meg, hogy segítsen nekem fordítani. A nemzetközi repteret meg - mint megtudtam - azért emlegette, hogy aznap én tovább utazok-e Sydney-ből, azaz sürgős-e a kora reggeli utazásom.

Na szóval a történet úgy lett, hogy a kapitány nem jött be dolgozni, nem volt helyette másik, így nem maradt más, mint a járat törlése. Az utasokat felpakolták egy buszra, és mindenkit ingyen átvittek a nemzetközi reptérre, ahonnan egy másik légitársaság 11 órakor induló gépével utaztunk Sydney-be. Így reggel nyolc helyett halál fáradtan dél után nem sokkal érkeztem oda (délelőtt a repülőtéren szundítottam egy órát, aztán meg a repülőn) de a légitársaság előtt le a kalappal. Amellett hogy eleve a kötelességük volt az utasokról gondoskodni, még "tolmácsot" is szereztek az angolt kevésbé beszélő utasnak.

Egyébként a Melbourne-Sydney oda-vissza utat már $100 körül meg lehet úszni (ha az ember nem kér extra áras ablak melletti helyet, biztosítást és egyebeket) viszont Melbourne-ben a reptéri buszjárat $20, retúr meg $36, Sydney-ben meg egy retúrjegy a vonatra kb $4, de ha a két reptéri állomás valamelyikén száll az ember fel vagy le, akkor $15,40. Így mindkét városban a két irányú reptérre menés-jövés több mint $65.

Az éttermekkel foglalkozó internetes oldalakról 3.

2011-06-13T09:34:00.001+02:00

Az e témával foglalkozó előző bejegyzéseim itt és itt találhatóak.

Mint írtam, számtalan ilyen oldal van, és mindegyiken így vagy úgy értékelik az éttermeket, az olvasók meg írhatnak mindenfélét a vendéglátó helyekről. Innen (Magyarországról) nézve ezek az oldalak gyermekien naivak, mert a mi kőkemény vadkapitalizmusunkban megedződött honfitársaink egyből észreveszik ezeknek az oldalaknak a hibáit.

Az egy dolog hogy kb bármelyik olvasó írhat bármit, regisztrálja magát (vagy egyik-másik oldalra az sem kell) és azt ír ami eszébe jut, de aztán persze ott is van olyan, aki az étterem környékén sem járt de azért megírja a véleményét, illetve mert részegen be sem engedték és ezért el kezd gyalázkodni. (Vendéglősök elbeszélései alapján.)

Ezeknek az oldalaknak a másik "tulajdonsága" - mint írtam előző bejegyzésemben is - az hogy értékelik az éttermeket, és listákat is állítanak fel. Például állam, város, városrész, konyha tekintetében, épp pillanatnyilag melyek a legjobbak, vagy melyik az év étterme. Azokon az oldalakon, ahol nem az oldal munkatársai értékelnek, azokon ezt néhány étterem ki is használja, a tulajdonos/üzletvezető személyes ismeretségi körének a segítségét kérve.
A yourrestaurants.com.au melbourne-i legjobb éttermeinek a listája 2011 júniusában:

A két listán most ötödik 400 Gradi étterem 2009 január közepén nyitott, és rá öt hónapra már a második volt, ami nyilvánvalóan nem a vendégek hirtelen rajongásából adódott. Egy-egy étterem a két listán havonta általában egy-két kattintással lesz gazdagabb, de ennek az étteremnek szűk fél év alatt sikerült mindkettőn több mint 120 "rajongó vendéget" összeszednie.

Egy évre rá ugyanezt játszotta le az Omah's Malaysian Restaurant is, új marketing stratégiával hirtelen erre az oldalra (is) koncentrálva 2010 márciusára a semmiből lett 160-170 "kattintásuk", ami szeptemberre már 230-240 fölé nőtt. Mindkét étteremnél amikor ezek a számok elérték a kívánt szintet, ott meg is szűnt ez a növekedés, és beállt a többi étterem havi egy-két plusz odakattintására.

A statisztikai "szokásoktól" nyilvánvalóan jelentősen eltérő adatok az oldal fenntartóit cseppet sem zavarják, és se nem törölték a két éttermet a listáról, se nem módosították a szabályt, az olvasók pedig lelkesednek, milyen népszerűek ezek az éttermek.

A két listán első helyen szereplő Omah's étterem:

Így az Omah's képeit látva, ránézésre ez nem egy "Melbourne legjobb étterme". Hogy mégis miért, annak két oka van: Egyfelől a fent említett manipulációja a listának, másrészt az az ausztrál tulajdonság, hogy a külsőségek a legkevésbé számítanak. Ugyan ha egy hely jól néz ki azt nagyra értékelik, de összességében tök mindegy. Ha jól főznek, akkor az bárhogy kinézhet, az egy népszerű étterem lesz.

E listának a másik gyenge pontja az, hogy a már bezárt éttermek (itt szürkével kiemelve) ugyanúgy fent maradnak a listán, pedig például az Inkari Latin American Cafe már 2007 októbere óta zárva van.

Csak úgy, hhhhh :-)

2011-06-10T08:08:00.000+02:00

Tudtad, hogy vannak nyelvek (például az olasz és a francia ilyen) amelyekben nem mondanak "h" betűt? Nem csak nem használják ezt a hangot, de sokan közülük ezért nem is tudják kiejteni, hogy hhhhh. Ezért aztán ők, amikor sóhajtanak, akkor némán sóhajtanak, a hhhhh kiejtése nélkül.

Próbáld csak ki! :-)

Macskák

2011-06-09T06:53:00.000+02:00